TÉLI NAPSÜTÉS

 

Az olvadt hó beroskad

és szertesündörög,

kondérok gőzölögnek,

mint bíbor sülttökök.

 

A jégcsap egyre nyúlik,

a csöppje már nehéz,

egy-egy kis tócsa pattan

s szelíden égrenéz.

 

S ott fönn az égi polcon

hátrább csuszott a hó,

kevésbeszédü lettem

s ritkán vitatkozó.

 

Ebédre várok-é, vagy

talán meg is halok?

lélekként szálldosom majd

horzsolván éjt s napot?

 

Árnyékom rámtekint, míg

borong a téli nap.

Kincstári sapka rajtam,

a nap fején kalap.

 

1942. december 26.