GroundZero Creative Commons License 2005.01.21 0 0 406

No, itt az első hevenyészett megoldáskísérletem - tekintsük amolyan kiindulólicitnek :)))

 

 

Búza Tér átépítési ötlete

 

Kicsit kicsi, de rákttintva talán jobban látszanak a dolgok.

 

Alapnak azt vettem, hogy a forgalom fő csapásiránya ÉNY-DNY oda-vissza (illetve ÉNY-DK, kisebb mértékben ÉNY-ÉK - természetesen ezek is oda-vissza). Ennek megfelelően az azt keresztező két út a tér nyugati oldalában végül lesüllyesztetett, alagútban vezetnek át a fő útirány alatt. A felső a térről kifelé, az alsó a tér felé egyirányú - ez utóbbit bevezettem egész a térre, legfőképp a buszállomások miatt. A három kulcskereszteződést (ÉNY, ÉK és DNY) körforgalommá alakítottam. Az eddig a templom előtt bonyolódó forgalmat zömmel a templom mögé vittem át - részint azért, hogy ne csessze el a templom és környékének látványát, részint, mert így volt egyszerűbb :)))

 

Ami a tömegközlekedést illeti: a helyközi buszpályaudvart a tér déli felébe tettem, azt gyakorlatilag teljesen kitölti. középen található a kiszolgálóépület. Innen ÉK és ÉNY irányokba a piac felé északra, a helyi buszállomástól balra jutnak ki a buszok, DNY-ra és DK-re a piacnál dél felé fordulva, majd körben a pályaudvar alatt a DNY-i körforgalom felé. A páylaudvarra a következőképp lehet bejutni: ÉNY felől a főirány felé, majd az első alagút feletti leágazásnál - ami csak a buszok számára létesült - A másik alagúton át be a tér belsejébe, onnan a Pu-ra. ÉK-ről először az ÉNY-i körforgalom felé, majd onnan már ugyanúgy, mint ÉNY-ről. DNY-ról, illetve DK-ről egyenesen be a DNY-i körforgalomból a pályaudvarra vezető, a körforgalomból fél kettő állásban nyíló úton át.

A helyi buszállomásról ÉK-re közvetlenül az ÉK-i körforgalmon át lehet kijutni, ÉNY felé a templom feletti úton és az ÉNY-i körforgalmon át, DNY-ra és DK-re pedig vagy ugyanerre, csak az ÉNY-i körforgalomnál dél felé fordulva, vagy  az állomások és a piac közti úton át.

 

Mindenképpen szükségét éreztem egy kis tér kialakításának, ezt Tér 2-nek neveztem el. ez alatt, süllyesztve található a busztároló/garázs. Ezen a ponton még kicsit finomítanom kell :))) Maga a tér kicsit kiemelkedik a felette/alatta alagútba futó két út fölé, mintha  akét tér két kis dombon ülne. mindkét teret alapvetően zöldövezetnek képzelem el.

 

A tervezett villamosvonal esetleges nyomvonalára egy lehetséges megoldást jelöltem narancssárga vonallal, pár logikusnak tűnő megálló-helyet is megjelölve. Sajna a tér északi, illetve déli végénél is süllyesztenem kellett a vonalat kicsikét :(

 

No, egyelőre ennyi. Embrionális ez még, de ez van, ennyi tellt a laikus agyamtól :)))

 

Gr0