Kérdés kérdés hátán: sajnos nekem mindenképp kénének a forgalomprioritások, vagyis, hogy melyik útirőnyok a forgalom mekkora részét bonyolítják.
Ha jól értem, a térnek 7 kijárata van. Bal fölülről indulva betűjellel ezek:

Tudni kéne, hogy merről merre mekkora forgalom folyik átlagosan. Ezek az irányok mindenképp érdekelnének:
A->B
A->C
B->D
B->F
G->B
És, persze, ugyanezek az irányok szembe is.
Legfőképp pedig:
A->G
G->A
A->D
D->A
A->C
C->A
C->D
D->C
Nem is annyira a konkrét átlagos járműszámok kellenének, azzal, mint nem-szakember, nem tudnék mit kezdeni, hanem inkább az lenne help, hogy egymáshoz képest relatívan mekkor aforgalmat bonyolítanak le az adott irányok (biztos van erre valami jó kis rövidítés a szakterminológiában :). mondjuk, a legzsúfoltabb irányt vegyük 100-nak (esteléeg mégis egy átlagos járműszámmal megtoldva), és a többit mérhetnénk ahhoz képest. Vagy ez így hülyeség?
Azt se volna rossz tudni, hogy a térről legfőképp mely kijáratok felé indulnak a helyi, illetve a távolsági buszok, egyáltalán vannak-e preferált kijáratok ebből a szempontból, vagy ki merre lát.
Aztán: mely irányból/ba haladna a tervezett második villamosvonal? Hol lépne be a térre, ill. ki onnan a sínpár?
És egy régebbi kérdés, ami elsikkadt: hol a piac bejárata, és, amennyiben a tér felől (gyaníthatóan), akkor van-e mód azt esetleg átrakni a piac egy másik, nem a térre néző oldalához, mondjuk pölö a csarnok oldalára?
Amúgy kezd formát ölteni a tervem, de ezeket a dolgokat még tudnom kéne.
Köszi.
Gr0