Sokan bátorítottak, hogy keressem meg VM-t, és immár lehiggadva beszéljük át újra a dolgokat.Újra találkoztunk. Próbáltam nyugtatni VM-t, hogy „az a kazetta Ervinnél legalább olyan biztonságban van, mintha nálad lenne”, de hiába: „engedd meg, hogy erről mást gondoljak”. Ígértem én mindent: hogy több ilyen nem lesz, hogy visszakérem a kazettát ha kell, hogy több vendégszolgálatra nem megyek el (általában alulmúlták VM-t), de ő azt kérdezte, hogy tudjon hinni nekem ezek után.Végül azt mondta, legyen egy újabb találkozónk, ott dől el majd a sorsom.  

Felhívtam Ervint és elmondtam neki, hogy milyen helyzetben vagyok. Ő felajánlotta, hogy beszél Miklóssal és megnyugtatja őt, ha ez szerintem jó ötlet.

Hát igen, nem jó ötlet.

 

Na, elmentem az ítélethozatalra. VM megpróbált HGY-kompatibilis lenni.

Elmondta, hogy megrendült irántam a bizalom. Hogy újra bízzanak bennem, az nem megy egyik napról a másikra. Van három feltétele, hogy rendbe hozzam a dolgokat.

Kérjek bocsánatot a gyülekezet nyilvánossága előtt, amiért elárultam őket.  (?)

Minden kapcsolatot szakítsak meg Ervinékkel.  (Ismerős kérés, nem szokott bejönni.)

Írjak egy bocsánatkérő levelet SzZ-nak (Hiába, VM nyomás alatt volt.)

Bocsánatkérő levél annak, aki oly sok kárt okozott?

Határolódjak el azoktól, akik kivívták a bizalmamat, akikben nem csalódtam?

Arra gondoltam, hogy kiállok a gyülé elé, és elkezdem a monológot:

„1942-ben ismerkedtem meg Dániel Zoltánnal. Egy közös ismerősünk név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, -aki az autógyárban dolgozik-, mint illegális kommunistát, akinek társaival együtt rejtekhelyre van szükségük. Akkor még nem sejtettem, hogy ő a Horthy-rendőrség fizetett ügynöke.”

Na, erre azért nem került sor. Szerettem volna egyenesbe jönni Miklóssal, fenti mondatai ellenére is.

Végül azt mondta, hogy keressem meg Petrőcz Leventét, majd ő megmondja, hogy mi legyen.