tanú Creative Commons License 2005.01.15 0 0 1140

És jött RT vendégszolgálata.

Amikor Józsefről kezdett beszélni, már majdnem azt hittem, hogy Józsefről lesz szó.Szóval azt mondta, hogy: Amikor József látta Mária pocakját növekedni, akkor teljesen meg volt győződve arról, hogy Mária vétkezett. De József mégsem rohangált újságírók után. Ezután jelent meg neki az angyal, aki elmondta, hogy mi a helyzet Máriával.

Na, eddig oké. RT így folytatta: Nem így tettek azok az emberek, akik elárulták testvéreiket. Ők is meg voltak győződve arról, hogy valami nagy bűnt látnak, és rohantak az újságírókhoz.  Pedig, ha nem rohantak volna az újságírókhoz, akkor nekik is megjelent volna egy angyal, hogy amit te olyan nagy bűnnek gondolsz, az nem más, mint hogy a Hit Gyülekezete teherbe esett egy csodálatos szolgálati ajándékkal, anyagi, és egyéb áldásokkal. 

Ez már a sokadik ilyen vendégszolgálat volt. Azon töprengtem, hogy ezeket miért nekünk, és miért nem az érintetteknek mondja. És akkor támadt egy elvadult gondolat...

 

RT tanítását kikölcsönöztem a kazetta szolgálattól, másolatot készítettem, amit odaadtam az illetékeseknek. 

Két nap múlva VM felhívott, hogy beszélni szeretne velem. Találkoztunk. Megkérdezte, hogy mikor beszéltem utoljára Ervinnel. Azt kellett mondanom, hogy tegnapelőtt. Azt mondta VM, hogy ez nagyon nagy baj, mert én nem is sejtem, hogy ők miben mesterkednek. És jött a többi kérdés: Kémkedek-e a Piszterék javára? Kiadok-e nekik belső információkat? Átadom-e nekik az összejöveteleink hanganyagait? Szervezem-e a nyíregyházi autonóm gyülekezetet? Meghívtam-e nyíregyházára Piszter Ervint?

Mondtam, hogy „á, dehogy ebből semmi sem igaz, csak egy kazettát adtam át amin róluk van szó”.Erre VM: „Te vagy nem tudod, mit csináltál, vagy nagyon is jól tudod”.

Aztán felállt, és lehajtott fejjel szomorúan elballagott.

Én is nagyon szomorú lettem, csak azt nem értettem, hogy mi van. 

 

Jöttek hozzám az emberek, hogy így meg úgy, mit tettem. Egyesek nem tudták elhinni rólam, hogy mire vetemedtem. Mások kérdezték, hogy milyen megbízást kaptam, meg hogy mi a feladatom?

Hát az a helyzet, hogy az Ervinék soha semmit nem kértek tőlem.Átadtam egy kazettát, ami szerintem rájuk tartozik, ennyi. 

 

Akkor még csak sejtettem, ami később biztossá vált: VM-t SzZ izzította be.

SzZ elhintette még néhány helyen, hogy mi történt VM gyülekezetében. Azt gondolta, hogy most fogást talált VM-on.

Gyülekezetében pedig nyíltan elhatárolódott Kós István beszédeitől- amint visszamondta egy ott jelenlévő. 

VM akkor már rendszeresen járt az országos vezetőségi megbeszélésekre. Ott kapott egy mércét, amivel megmért engem, és „megállapította”, hogy kém, áruló, és ellenség vagyok.  Amúgy nem úgy ismert. 

 

Ahogy megismertem Ervinéket, biztos voltam benne, hogy azt a kazettát meghallgatják majd, és annyi. Így is történt. De VM és emberei rögeszmésen hitték, hogy Ervinék „vissza fognak élni” a kazettával.Azóta eltelt 4 év és 7 hónap. Eddig még nem éltek vissza. De azért szerintük továbbra is „áruló és kém” vagyok.