A társadalom valamennyi "láncszeme" között akad hitvány.

Aki bizonyos okok folytán (most nem fogom a-tól zett-ig felsorolni, mert szinte felsorolhatatlanul sok lehetőség van erre) például munkanélküli lesz, azok jelentős része - ez szociálpszichológiai közhely!! - úgy kb. egy év után hihetetlenül nehezen fog tudni visszailleszkedni a munka világába. És egyáltalán nem azért, mert rohadt ingyenélő, hanem azért, mert a "nincs rám szükség abban, amit tudok" érzet hihetetlenül demoralizálja még az erős egyéniségeket, hát még azokat, akik netán eleve szegények, esendők, tán még gyengébb értelműek is, vagy nem volt gyerekszobájuk, mert már a családjuknak sem telt rá.

Ami pedig a közmunkákat illeti, mint lehetőséget a visszakapaszkodásra: menj el Írországba és nézd meg az éhségkerítéseket! A nagy éhínség idején kilométerszámra építtették őket azokkal a szerencsétlenekkel, akik amúgy is majd éhenhaltak, de a kor fennkölt erkölcsei alapján, ha enni adtak nekik (és csak a férfiaknak - többnyire, tartsák el a családjukat!), akkor dolgozzanak is meg érte.

Mielőtt azt írnád, hogy értelmetlenséget írok: analógiáról van szó, miszerint van olyan megoldás, ami nem ér semmit a munkamorál képességének fenntartásához, ld. további példaként a 29-es gazd.válság idején havat lapátoló értelmiségit.

Figyelem! Ezzel nem állítom, hogy nincs szükség közmunkára, csakhogy mára már maga a szó is dehonesztáló volt, mert vagy nem magyarázzák meg az értelmét - a gyengébb képességűeknek pl., vagy nem próbálnak meg megfelelő terepet találni.