Csak Gyurcsány viszi előre az MSZP-t?
Irányok, elvek egyéni képviselőjelöltekre
Csak Gyurcsány viszi előre az MSZP-t?
Irányok, elvek egyéni képviselőjelöltekre
Népszabadság • Nagy Szilvia • 2005. január 13.
Némi türelmetlenség érzõdik az MSZP-ben: sokan úgy vélik, egyfajta "lélektani határ" március idusa, Hilller Istvánnak ekkortól mindenképpen fõállásban kellene ellátnia a pártelnöki pozíciót.
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
.....
Érzékelhető ugyanis némi türelmetlenség a párt vezetésével szemben; sokak szerint az októberi kongresszus óta érdemben semmi sem változott. Többen intő jelnek tartják a két novemberi időközi országgyűlési választás eredményét. Továbbra is téma, hogy mikor mond le kulturális miniszteri tisztségéről Hiller István, hogy minden idejét a párt vezetésére, összetartására és a kampány előkészítésére fordíthassa. Sokan azt mondják: egyelőre csak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lendülete viszi előre a pártot - ő mentette meg a népszavazási kampányt, és most is ő, illetve a kormány lesz politikai offenzívában. Arról nem beszélve, hogy ő volt az, aki politikai következményekkel fenyegette meg a decemberi népszavazás kapcsán a pártfegyelmet semmibe vevő "kibeszélőket".
A lapunk által megkérdezett politikusok március 15-ét tartják a lemondás "lélektani határának", már csak azért is, mert ezután sokasodnak meg a politikai feladatok. Megkezdődik a képviselőjelölt-állítási folyamat, április második felében köztársaságielnök-jelölő kongresszust tartanak, s ezt megelőzően koalíciós tárgyalásokat kell folytatni. Értesüléseink szerint az egyeztetések során az államfő személyének kérdését összekapcsolják a budapesti főpolgármester-jelöléssel. Szocialista körökben egyelőre csak találgatják, ki lehet az a baloldali kötődésű, de lehetőleg párton kívüli személy, akit az SZDSZ is megszavazna.
A politikai nagyüzem beindulása előtt az MSZP megünnepli tizenötödik születésnapját: a pártvezetés most zajló országjárásának végén, várhatóan február 5-én születésnapi bulit tartanak a szocialisták.