Amit Fricy ír, az azért érdemel egy kis elgondolkodást. Az EU légtereiben nemrég vezették be a kisebb védtávolságokat, szintén a zsúfoltság miatt. A késés nem ritkaság, hanem lassan kikerülhetetlen...
Ami engem illet, én modjuk azt várnám el, hogy az öt régióközpont (Győr, Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc) 90 percen belüli körben legyen vasúton (ez különösen Pécs esetén nehéz dió), valamint Bécs, amely kicsivel nagyobb központ, mint Budapest. Ez viszont egyben Győr problémáját megoldja, ők szerencsés helyen vannak. Miskolc meg Kassa felé esik útba, de az sajnos illúzió, hogy Szlovákia és mi ne két külön párhuzamos gyorsvasúton gondolkodjunk. Szeged további előnyt kovácsolhatna abból, ha tényleg áthúzható oda a nemzetközi forgalom.
Valahol ez a térség éppenhogy tudna mit kezdeni a nagysebességű vasúttal is, hisz egy vonalra három-négy főváros (négy, ha Prágát is ide számítjuk) fűzhető fel, valamint Németország felé is van merre menni (München, Berlin).
Addig is legalább a mesterséges lassítókon kellene már túllépni. Mint pl. az Aszód--Pécel cikkcakk.
/a/