Na má meg is jöttem... Igaz, nem sokáig fonnyasztom itt a fenekem (ezt egyszer egy anyukától kaptam meg a kukorica címerezős táborban, éppen akkor voltam a lelkem mélyéig apum halála miatt gyászban, nagymamám a drágám meg ,aki velünk élt,
kórházban volt- sajnos utoljára, tele voltam bajjal, erre jött Ő, éjjel, sőt az éj közepén akart a gyermekével beszélni, s én nem tudtam erre engedélyt adni, erre ő: mer magának se kutyája se macskája (éppen 2 macsekunk volt) csak itt fonnyasztja a seggét /sic!)
Na miután ebből a mondatból azért nehezen, de kimásztam, írom, amiért újra idefuttam.
1.Virágzik a depi melletti kankalin. a sárga is meg a lila is. Jójeez, vagy a vesztüket érzik ezek a virágok??
2.a szomszédban említették a ricinust. Na mármost itt a kuckóban rátaláltam egy cserépben kornyadozóra. Micsinájjak vele?? Gondolom ki kellett volna ültetnem a tavasszal, de fogalmam sem volt mijez, amikor a barátnőim felhomályosítottak, már késő volt, itt van most és várja a micsinálást.
Csak úgy kicsit bónamártázok vagy ajgnerszilárdozok:
hétágra?? tizenhétre süt a nap!! És még meg is melegítette a hátamat!! Úgyhogy kert, reszkess!! Támadok. Kuckótakarítás majd a hóesésben... Ölég rend van azér, ha jól láttam...A pókokat is kicsalom..
Viszír (=viszont írásra) majd este a pecsnél.....