Azért én még reménykedem benne, hogy ez más tészta.
Most konkrét személyektől elvonatkoztatva, talán arra kéne a könyvben igen hangsúlyosan és részletesen kitérni, hogy mit is állít pontosan az elmélet.
Hogy nem "a tér" meg "az idő" a tárgya, hanem arról beszél, hogy rögzített körülmények és mérési utasítások szerinti méréseket végrehajtva a kapott eredmények közt milyen összefüggéseket jósol. És persze megmutatni, hogy a jóslatok hogyan egyeznek a tényleges kísérleti eredményekkel.
Aztán persze foglalkozni kéne azzal a kérdéssel is, amit már említettem, hogy a helyes következtetések milyen értelemben igazolják az elmélet helyességét. Egész pontosan azzal, hogy egyáltalán milyen elvi lehetőségeink vannak egy elmélet helyességének a megítélésére.
És kéne egy fejezet a "cáfolatok" összegyűjtésével, és kategorizálásával a bennük lévő hibák szerint. At mondtad, szívesen írsz valamit. Mi lenne, ha ezzel kezdenéd? Persze beszállok én is, de egyedül nincs kedvem hozzá.