Eredetileg boron-karbid volt az ideális anyag a kumulatív sugár semlegesítésére, a T-64-esek első sorozata ilyen réteggel is rendelkezett a két acélréteg között. Csakhogy ez az anyag elég drága volt, ezért azt mondta a vezetés, hogy keresenek valami olcsóbb alternatívát - mindegy mi az. Megcsinálták. Meg is lett az eredménye. A különféle harckocsigyárak számára elő volt írva, hogy teljesítsék a gyártási ütemtervet, méghozzá az előre megállapított költségeken belül - na ebből lett aztán olyan káosz, hogy csak na. Először a szilicium-karbidot kezdték használni, majd attól függően, hogy éppen mi volt beszerezhető, illetve mire volt pénz, elkezdett mindenfélét felhasználni, akár azonos sorozaton belül is, méghozzá mindenféle külön jelölés vagy dokumentálás nélkül. Kezdve a szilicium-oxidtól (homok), a fölös aluminium hulladékon át a sima szénacélig szó szerint minden - sőt, az is megesett, hogy egyszerűen "üresen" hagyták a helyét (hé, végülis a nyugati harckocsikon, mint a Merkava vagy az Abrams sokkal később tünt fel a üreges páncélzat, a szovjetek megint beelőztek keményen :))). Ahogy olvasgatom a különféle külföldi fórumokat és oldalakat, az jön le, hogy ez csodás helyzet nem változott később sem. Tehát valószinüleg a privilégizált esetekben (bemutatójárművek) akár a lehető legjobb anyagokból készítették a páncélzatott (amelyek a hadsereg tesztjein minden elvárást felülmúltak), aztán a sorozatgyártásnál már ahogy esik úgy puffan szinten ment tovább.