Na, akkor most cinikusabb leszek, mint az előbb, de ugyanazt mondom, mint az előbb, elégikusan.

Nekem (de nem az én személyem érdekes itt, lehet, hogy én vagyok Décsi Gyula unokája, és egyben ifjúgárdista és tanköri besúgó) és ezzel egy talán nem érdektelen  társadalmi csoportnak, akik kívül tudtunk maradni ezeknek a dolgoknak a legtöbb szennyéből, polgári háttér meg havi kétszáz dolláros ikka-csekk meg nyelvtudás meg országos tanulmányi verseny helyezésével járó kváziautomatikus egyetemi felvétel és talán tartás folytán, úgyhogy megengedhettük magunknak még azt a luxust is, hogy egyházi gimnáziumba járjunk és még csak kisztagok se legyünk, persze a katonaság alól  a honvédkórház akkori főigazgatója, kedves, körünkbe tartozó barátunk húzott ki, és olykor találkoztunk, kicsit távolságot tartva, Appel Gyurival, mindezidáig - éppen az előbbi hozzászólásban megrajzolni próbált zsíragyú elsőgenerációs osztályvezetőhelyettesek és a megvadult, beijedt klerikoantiszemitává vált nímandok, tehát az erkölcsi magaslatok viszonylagossága  miatt érdekünk volt akár magunk elől is elhazudni, hogy mi volt a Kádár-rezsim.

Most meg az a trendi, és az az érdekünk, hogy ne hazudjuk el. Maradjanak csak benne azok, akik benne voltak, úgy igazából.

Mi meg megtisztulunk, hisz polgárok tudtunk maradni. Most már meg lehet tisztulni, hiszen ötvenhat után születettek tartjéák féken az egyébként magától is önsorsába rohanó ellenséget, úgy néz ki.

Engem ennyi érdekel a dologból.