Egy vers, amivel sikerült az Irodalmi Rádió műsorába újabb sorozatába ("Hangos Kortárs Irodalmi Anthológia") bekerülnöm:

 

Száműzve

 

Széttört a tégely, a mérge átható.

Még adósa vagyok a halálnak.

Nihilbe fagy a hajnalvirág,

Mennem kell, indul a hajó;

Nem tétovázhatok - már várnak…

 

Csak a metsző fagy és őrület,

A jeges szél és torzó arcok,

Amik a fedélzeten várnak rám;

Hova tűnt a nyár, hol lehet?!

Kiért folytassam a harcot?!

 

Körém állnak némán mind:

Seregnyi félholt, nyöszörgő múmia:

Férjek, feleségek, kamaszok.

Fekete szemük rám tekint

Tudom: az összesnek el kell hullnia…

 

A hajókémény köpi a nehéz füstöt,

Gyomrában dühöngve dohog a kazán,

Itt nincs kapitány, önként megyünk,

Hogy csontjainkkal tápláljuk a dühöt,

S áldozhassunk e közös vermünk asztalán…

 

Betolakszunk a gépház ajtaján,
S a tűz mohón elnyel bennünket.
Sietnünk kell, hogy célunk elérjük,
S hova száműztek: az örök béke partján
Hánykódó hajónk végül kiköthet…