Mint az adataimnál látható, 5 unokám van. Egyik kisebb, mint a másik... De mind nagyon szereti a mesét. Az egyik kislányunokám mostanában gyermekkorom egyik számomra legérdekesebb epizódját mesélteti velem- többször hetente- azt az epizódot, amikor áttelepültünk Magyarországra.

 

Így szól a mesém:

 

Hol volt, hol nem volt- de igaz volt! Volt egyszer egy kislány (aki később Nagyi lett). A Kislányt Vicának hívták. Apukájával , anyukájával , és a testvérével élt ő is.

Nemrég beíratták az óvodába. Vica nagyon szeretett oviba járni. Gyönyörű óvónénije volt.. a napra lehetett nézni, de rá nem.

 

Egy nap, amikor a kis Vica hazament az oviból, meghökkenve látta,hogy az udvaron nagy teherautó áll, s idegen emberek pakolják rá bútoraikat.

Rémülten szaladt apukájához:

- Apu! Apu! Miért viszik el a bútorainkat? Ne engedd!!

Ekkor mondta meg neki az apukája, hogy elmennek ebből a házból, el ebből a városból....

De hogy hová, apu sem tudta.

Vica nem sokat szomorkodott. Teherautón utazhat! A teherautóról átszállnak egy nagy vonatra! Hú!  Hát ez nagyon érdekes lesz!!

Hamarosan el is indultak a nagy teherautóval, s megérkeztek a nagy vonathoz. De nem fekete volt a vonnnnnat, nem! Ez a vonat érdekes volt. Az ülések hiányoztak belőle, de Vica ezzel sem törődött, hiszen minden bútoruk benn volt a kocsiban, amire anyu azt mondta:
- Hát... nem gondoltam, hogy marhavagonban fogok tölteni napokat...

Nagy füttyszóval indult meg a szerelvény... s ezzel elkezdődött egy egészen új élet , nem  csak a kis VIca (aki később majd Nagyi lesz) de az egész család számára.

 

  Majd folytatjuk holnap, jó ,m kis unokám?