A makedónok elleni csatákban valóban mindegyikben győztem, mert általában én voltam túlerőben. Amúgy meg már vesztettem csatát, és volt olyan, hogy a tábornokom is megfutott (ostromkor az egyik utcán belefutott egy falanxba, és ez sokkolta kicsit:)))
Tény, hogy ha nagyon mennék, akkor biztos legyalulhatnám a térképet rövid időn belül.
De én már az MTW-ben is egy idő után megtanultam megtartóztatni magam, és nem foglaltam el az egész világot (GA rendszerben játszottam uis), sőt olyan is volt, hogy amikor a németek visszatértek Ausztriába, én kivonultam onnan és átengedtem nekik a tartományt, hiába volt fullra fejlesztve, mert így újabb szereplő jelent meg, és izgalmasabb lett a játék. Kiüthettem volna őt is azonnal, de nem akartam.
Itt pedig érdekel, hogy mi lesz a Kr.u. időkben is, ezért addig nem is szándékozom teljesíteni az 50 tartományt. Akárki javaslata szerint próbálom magam a szenátusi utasításokhoz tartani, és azonkívül csak ritkán esek neki másnak, kivéve, ha megtámadnak.
Egyébként félreértezs, én nem kifejezetten a modolás ellen vagyok, csak azt nem értem, hogy miért kell szapulni és lekicsinyelni az alapjátékot. Én jól megvagyok az alappal is, engem így is szórakoztat, és a kiegészítő lemezben biztos sok hibáját kijavítják majd. Ezért is kellenne a hivatalos oldalon jelezni ezen kifogásokat.
SOHA nem lesz olyan játék, ami tökéletes.