Kívánom, hogy soha ne kelljen átélned, amit mi átéltünk, és átélünk azóta is! Ha valóban ott dolgoztál, te hozzászoktál a gyerekek haldoklásának látványához, de azok nem a te gyerekeid voltak. Azt soha ne kelljen végignézned, mert nem tudhatod előre, hogy hogyan reagálsz majd! Ha tényleg láttad a kicsi lányomat, akkor tudod, hogy a világ leggyönyörűbb kicsi angyala volt. Én azóta is minden percben látom csövekre kötve némán haldokolni, úgy hogy tudtam: nem segíthetek. A te orvosaid minket nagyon csúnyán becsaptak: holmi mandulaműtéteket emlegettek a műtét veszélyességével kapcsolatban, meg azt, hogy rutinbeavatkozás. Ezt is megbocsáthatónak tartod?! És azt is, hogy miután hibáztak, nem mertek elénk állni, és a szemünkbe nézni, mondani valamit. Lozsády lett volna hajlandó szembenézni velünk egy évvel később, pedig neki volt a legkevesebb köze az egészhez. Ez szerinted normális, humánus elintézése annak, ami történt???!!! Ne csak az orvosok oldaláról nézd a dolgot, próbálj meg egy kicsit megérteni minket is! Annak pedig semmi köze a dologhoz, hogy hány gyerekünk van azóta, mert egyik sem pótolja azt, akit elveszítettünk. Nekünk ő az egyetlen volt. És ne felejtsd el, neki az volt az egyetlen élete, amit (soha nem mondtam, hogy direkt, előre megfontolt szándékkal), de ott elvettek tőle. Vége.