sziasztok

anyabanya:
most olvastam a hozzászólásodat, es vegigbőgtem, annyira igaz, amiket irtal..a szenvedeseket, a konnyeket, az almatlan ejszakakat, a fajdalmakat, amik nem mulnak, pedig mar tul vagyunk rajta, de ki tudja mi jon meg...

es az ördög mindig a hatterben szunnyad es nem tudjuk mikor tör elő...most is sirok, miközben irom ezt a hozzászólást, én is az anyuka vagyok, aki legyőzte a fájdalmát, nem bújt el, és próbál segitnei másoknak....

es amikor olvastam a pocskondiázó hozzászólásait a Vic23-nak, egyszerűen felstakadtak a sebek, pár napja és csak azért nem szóltam hozzá, mert nem éreztem magam erősnek ...elgyengültem...veszekedni meg nem akartam, mert ez a topic nem arról szól. hanem arról ,hogy segitsük egymást, lélekben, erősitsük egymást, hiszen annyi rossz dolgon mentünk át a gyerekeinkkel....amin nem mindenki megy át, van aki egy egész emberöltő alatt nem kap ennyi szenvedést....

az én Claudiám is 7.5 éve alatt "millió" katéterezés és 3 nyitott szívműtéten van túl...nagyon nehéz volt...és sok szenvedés....de sorolhatnám a gyerekeket...akik tényleg megérdemlik, hogy éljék az életüket...és az anyukák és apukák, testvérek, akik ott voltak a gyerkőcök mellett...

tényleg amikor én is elkezdtem írni ebbe a topickba, kb 3 éve, úgy örültem, hogy vannak még rajtam kivül is mások, akik hasonló cipőben járnak, bár tudtam, de nem voltam kapcsolatban velük...és amikor találkoztam velük, akkor az olyan jó volt...Viki, Gabeszka,Ingóbingó...meg tudtam velük olyan dolgokat is beszélni, amit másokkal nem...és ezért kell működnie a topicnak....mert kell ez a lelkünknek...de amikor láttam a "csúnya" beszólásokat, megint begubóztam, mert nem akartam veszekedést és konfliktust...annyi szar dolgon már keresztül mentünk, és akkor még jön ez is...én nagyon mgértem azokat is, akik elvesztették a babájukat, sajnos mi is álltunk már köze hozzá..el sem tudnám képzelni...de..akkor is segitenünk kell továbbra is egymásnak, amiben csak tudunk...mert erre szüksége van a sérült lelkünknek...

nem tudom abbahagyni a sírást ahányszor csak elolvasom a hozzászólásod...

higyjétek el tényleg megérzik a gyerekek, ha a lelkünk nincs jól, az én nagyfiam, Dávidom, mindig észreveszi, ha nem vagyok jól lelkileg és mondja, hogy szomorú a szemem...és hogy kialudt a tűz a szememben..11 éves és érzi...

református iskolába járnak a Claudiával. és tanulnak hittant is....múltkor házi feladatként kapta, hogy irja le, mi teszi őt boldoggá...
idézek belőle: " Boldog voltam,és örültem, amikor a Claudiának véget értek a szívműtétjei." Ez volt a legelső mondat a házijában....

Kellett irniuk egy imádságot is: " Kedves Isten, szeretném, ha mindenki egészséges lenne a családban, mert a testvérem szívbeteg, és szeretném ha nem kéne szednie a gyógyszereit. Ámen."

És igenis, meg kell tartani a reménysugarat a szemünkben, mert ha az kihúny, az már nagy gond...

most befejezem....
vigyázzatok magatokra és a gyerekekre, mert szükségük van ránk....

Kata