Azt hiszem én itt kiszálltam. Úgy érzem magam, mint egy mocsaras, ingoványos talajon, és úgy látom a relativitás a látszatok világa, ahol egyszerű kérdésekre nem lehet egyszerű válaszokat kapni.

Én úgy gondoltam, a dolog egyszerű: amikor a fele anyag elbomlik, mindkét megfigyelő feljegyzi és elküldi a saját óraállását a másiknak (tehát a konkrét számot közli, mondjuk az óra fényképét küldi át), és feljegyzik a saját óraállásukat is, amikor a másik jelét (fényképét) megkapják, ebből megtudhatják a másik óraállását is a fele bomlást illetően. Ez tehát három-három szám egy-egy darab papírra felírva. Ezek nem látszhatnak másképp más rendszerekből, azon a darab papíron nem változnak a számok, ha egyik rendszerből a másikba viszem őket, nincs kontrakció, vagy ha van is, a számok attól még nem változnak a papíron, nincs Doppler effektus sem. Addig szépen működik a relativitás, míg fényórákkal, meg oda-vissza küldözgetett fényjelekkel operálunk, de ha arra vagyok kíváncsi, mi van azon a két darab cetlin, attól tartok, csak homályos válaszokat kapok.

Ha valaki esetleg fel tudná írni a három-három számot a Mars illetve a Föld esetében mondjuk 1 év felezési időt kalkulálva, és meg is tudná az eredményt magyarázni, annak elhinném, hogy valóban érti a relativitás elméletet... (A gravitációtól és a körpályától eltekinthetünk.)

Addig sajnos csak várhatok, amíg valaki elvégzi a hiányzó sorsdöntő kísérleteket...

Én azt hiszem itt az érdemi vita végetér...

Azon viszont mindig elámulok, hogyha az idő nem abszolút, akkor hogyan beszélhetnek a kozmológusok mégis ennyire magabiztosan a Világegyetem koráról?