bazsiteri Creative Commons License 2004.11.19 0 0 210
Köszi a fáradozásodat, de.... . Mondhatnám, hogy anyám talpán is tele van szorival, tehát a talpmasszázs ezek után nem jöhet nála szóba. Nem kezelnék őt sajnos, a talpasszázs könyvekben is ez áll. Akármivel próbálkozom nála, mindig ugyanaz az eredmény, ingerülten elhajt. Igy volt ez a Tomesával is, közölte velem, hogy na erre  a sz.... -ra már nem fogsz rábeszélni és majdnem odavágta a papírokat. Hónapokig magyaráztam, mire hajlandó volt elmenni a Tomesába vizsgálatra. Aztán ha tengeri sót veszek neki, vagy kénes pakolást, vagy lábkenőcsöt, dühödten nézi a papírját, milyen tartósító van benne és soha az életben nem fogja használni és még jó ha nem küld el melegebb éghajlatra, mondván, hogy tudom mennyi mindenre allergiás, minek veszek ilyeneket neki. Folytathatnám a sort, állandóan ez van. Még el se kezdte a Tomesát, de már azt hallgatom, hogyan fog ő oda kijárni, hogy fog hazaérni, stb......  Kiváncsi lennék, más hogyan cselekedne a helyemben, sokszor gondolkodtam már azon nem fogok vele foglalkozni, csinálja ahogy akarja, de aztán rájövök nincs senki más neki csak én, ki segítsen rajta. Aztán folytatom tovább a harcot vele a saját érdekében. A legszörnyűbb az, hogy ő észre se veszi, hogy megbánt, ill. hogy teljesen lemerít engem, úgy érzem kiszívja az energiámat a vele való harcolás. Ha szegény kórházban van, vagy akárhol máshol, nincs a közelemben, teljesen máshogy viselkedem, leblokkol vagy mi.