A hazáról és az államról

Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: "Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagad." A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban. ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének néhány pillanata is.
Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnyagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, "szereted"-e vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom, és tapasztalom, hogy te-szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon-inkább az államszeretetről teszel tanúbizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha-férfiasan, kidüllesztett mellel-megvallod, a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.
Márai Sándor: Füveskönyv
nem gondoltam volna, hogy Márai ismerte orbánt!