Tökéletesen értem, amit mondasz, csak nem értek vele egyet. A tanúságtételben igazad lenne. Csak sajnos ez nem így müxik. Mert ha a tanúknak olyan felelősségük lenne, mint amit a mózesi törvények garantáltak, akkor még csak-csak. Miszerint, ha hamisan tanúskodtak, a vád szerinti ítéletet mondták ki magukra. Tehát, ha olyan állítást tettek, ami a vádlott kivégzését is eredményezhette és bebizonyosult, hogy hamis a vád, akkor a tanút kellett kivégezni. Nos, ha a tanúskodásnak ilyen tekintélye lenne, akkor érdemes lenne ehhez szabni. Arról nem is szólva, hogy számosan tanúskodnak ellenedbe és mondják el, hogy Sándor anyagi viszonyai korrektek. Nem vagyok Isten, hogy döntsek közöttük. (Már ha érdekel egyáltalán.)
Az meg egész egyszerűen nem igaz, hogy nem lehetne utána menni a tényeknek. Először is Sándor konkrétan örökölt. Ebben már - ha tetszik - hamis volt az állításod. Másodszor minden cégnek van tulajdonosa. Minden betett pénznek nyoma van, ahogy a kivettnek is. Ha nincs, mert úgy kezelték, akkor is van vagyon, ami valahol nyomon követhető. Csak könnyebb vádaskodni, nagy hanggal ítéletet mondani, mint utána járni tételesen. Erre mondom: ha valaki nem veszi a fáradságot, hogy utána járjon, akkor legalább a hangból vegyen vissza, akkor is, ha maga is átélte.
Hogy pedig Isten benne van a képben, abban én biztos vagyok. Inkább Te viselkedsz úgy, mintha nem lenne mindennek végén ott az isteni igazságszolgáltatás. Mintha a bűnös képes lenne valamilyen csalafintásággal, emnberi, vagy ördögi ravaszsággal kimászni belőle. Kettőnk közül inkább én vagyok az, aki bizony képes ráhagyatkozni az isteni igazságszolgáltatásra, ha nincsenek a kezében bizonyítékok.