Hello!

OFF: Na, nem véletlen bukott el mára a logikai pozitivizmus az angolszász analitikus filozófiai tradícióban ;-)) ON

 

Szóval a logikai okfejtésed korrekt, csakhogy a logikával foglalkozók egy részéhez hasonlatosan Te sem számolsz azzal a ténnyel, hogy a köznyelv bizony logikailag igénytelen, és pontatlan. Vagyis nagyon is számolsz vele, olyannyira, hogy a fától nem látod az erdőt, és ahelyett, hogy a kifejezés történeti genezisének néznél utána, a terminus paradox-jellegén lovagolsz.

Ez alatt azt értem, hogy bár kétség kívül igazad van, mégis elmész a lényeg mellett, mivel itt nem logikai / nyelvészeti elemzésre van szükség (pláne nem matemetikaira), hanem pusztán csak arra az információra, hogy mit értettek anno ezen a kifejezésen. Merthogy volt neki jelentése.

A  létező szocializmus egy logikailag valóban tökéletlen, ámde közkeletű, ismert, és széles körben használt kifejezés volt az "átkos"-ban. Egro maga a terminus sem a topiknyitó agyszüleménye, és szó sincs ehelyütt Gödel vircsaftjáról.

Egész egyszerűen azt a politikai-társadalmi állapotot értették rajta, amely közel töléletesen megfelel a marxista-leninista ideológia ezen szférákra vonakoztatott víziójának.

A létező szocializmus problémája erősen foglalkoztatta a rendszer ideológusait, mivel  a "gyakorlati megvalósítás" során a világosabban látó koponyák érzékelték azt a problémát, hogy a szocializmus modellje nagyon kevéssé adaptálhatónak bizonyult a valósághoz, és idővel azt is felismerték egyesek, hogy a 100%-os megfeleltetés lehetetlen.

Btw nem vagyok túlzottan járattos a "foximaxi"-ideologia rejtelmeiben, de mintha rémlene, hogy a kifejezés eredetileg nem egy konszenzusos úton kialakított terminus technicus, hanem mintha maga Karcsi Bácsi használta volna először.

A hatvanas években emlegették többek közt, hogy "A szocializmus alapjai le vannak rakva, itt az ideje a kommunizmust felépíteni". Ezek a semmitmondó lózungok illusztrálták (több más mellett) azt a tényt, hogy a létező szocializmus legfeljebb egy olyan berendezkedés lehet, amely elüt ugyan a nyuagti mintájú liberális demokrációktól, vagyis a kapitalista rendszerektől, de a marxi ideát csak bizonyos "tűréshatárokkal" tudja realizálni. Innetől már csak az volt a kérdés, hogy hol húzzák meg azt a határt ahonnan már lehet, ill. nem lehet szocializmusról beszélni.

A létező szocializmusról szóló terméketlen, mai szemmel maximum kulturtörténeti jelentősséggel bíró viták szvsz a válság tünetei voltak.

Véleményem szerint a szocialista rendszerek abszurd, az emberi természet jelentős alapvonásait negligáló diktatúrák, amelyek elbuktak a gyakorlati megavalósítás szakaszában (filozófiailag már jóval korábban; lásd pl. a Marxot még életében érő súlyos kritikákat). A magántulajdon semmibe vétele, az állami, és ezen keresztül az egyéni kleptokráciát legitimáló "társadalmi tulajdon" eszméje egyenesen agyrém, csakúgy, mint pl. a társadalom vezetésére "hivatott" munkásosztály privilegizálása.

Ezen utóbbi pont több problémát is felvetett, amelyeket a tömörség okán (már így is rohadt hosszú a hsz.) vázlatosan foglalnék össze.

 

1- A társadalmi igazságosság elvét sérti ez az eljárás, mivel az, hogy egyes csoportok a társadalmi munkamegosztás mely szakaszában tevékenykednek önmagában nem jelent semmiféle érdemet.

 

2- Ezen csoportok kollektíve ab ovo nem alkalmasak a vezető szerep betöltésére, mivel egyrészről vezetőként megszűnnének munkásnak lenni, másrészről a  tanulatlanság, mint tényező eleve megakadályozta őket abban, hogy komoly ismereteket igénylő funkciókat lássanak el (vö: az ötvenes években a vállaltok élére ültetett jó kádernek bizonyult melósok katasztrófális eredményű ténykedése).

Állításomat igazolja az is, hogy a Kádár-rezsim vezetőrétege a hetvenes években már csak elvétve hordozott magában valódi munkás végzettségű elemeket: diplomás, technokrata szakértelmiségiek vezették harcra a munkásosztályt. Hiába, nyolc általánossal, vagy szakmunkásbizonyítvánnyal nem lehet minisztrériumi tárcát vezetni, még a szocializmusban sem (szó se róla, kísérletek azért voltak).

 

3- A Marx által felvázolt "osztálytársadalom" képe inadekvát (btw az "osztály" kifejezés nem marxi terminus, hanem a 18. század végi francia historikusok által kerált szó). Ő 18. századi (?) Angliát vette alapul modellje felvázolásakor, de modellje még az ottani társadalmi helyzet leírására is alkalmatlannak bizonyult, nemhogy más országok hasonló szempontú elemzésére. Ha pedig már az alapokkal gond van, még nagyobb lesz pl. az ezen elgondolásból levezetett osztályharc fogalmával.

Manapság pedig a "munkás-paraszt-értelmiség"-képlet tökéletesen használhatatlan: a szolgáltató szektor résztvevőinek nem sok köze van a proleteriátushoz, a parasztság, mint olyan idehaza ca. ötven éve nem létezik (ti. a földművelő, agrártevékenységet folytató egyén nem egyenlő a paraszttal), a marxi értelemben vett értelmiség pedig úgyszintén közel üres terminussá vált. Valamennyi társadalom ezerszer árnyaltabb, mint e séma, és a képlet Kádár-rezsimbeli viszonyoknak sem felet meg a legcsekélyebb mértékben sem.

 

4- A topikban már emlegetett, máig fennálló rezsimek szvsz bajosan nevezhetőek valódi szocialista rendszerekre talán az egy Észak-Koreát kivéve. Kína lassan már pro forma sem lesz kommunista állam, a kubai rezsim is erodálódni látszik, Korea pedig életképtelen a szó legszorosabb értelmében.

 

A fentiek persze nagyon felületes eszmefuttatások, komplexitásra nem is törekedtem, de kiindulási alapnak talán megfelelnek.

poén