Mijo Creative Commons License 2004.10.27 0 0 208

 

Véletlenül futottam össze Kincses Ferenccel, városunk időben legutolsó tanácselnökével, kivel még véletlenül sem letűnt időkről kezdtünk beszélgetésbe, hanem a szokott módon szűk pátriánk alkotóművészeti életéről, helyi művészeti értékeinkről.

Nem egy ízben állítottam már: számtalan magyar település megirigyelhetne bennünket amiatt a tarka "felhozatal" miatt, ami városunk alkatóművészeinek impozáns számát illeti. És itt nem csak ez a szám, hanem az ehhez kötődő minőség is büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat!

Egyik kimagasló tehetségű egyéniségünk, dr. Kincses Ferenc, ki egyike azoknak az őstehetségeknek, kinek az életútja nem igazán hozhatott egyéb elfoglaltságok miatt kiteljesedési lehetőséget, lényegében a nyugdíjas évek azok, melyek során teljes odaadással ismét ecsethez nyúlhatott, minek köszönhetően szép számú gyönyörű festmény került/kerül ki a keze alól mindazok örömére, kik figyelmet szentelnek erre a lenyűgöző munkásságra.

 

Mivel a Mester lakásától nem messze történt a találkozásunk, beszélgetésünk a legtermészetesebb módon folytatódott azzal, hogy meginvitált alagsori műtermébe.

Kiállításon már volt szerencsém látni az alkotások egy részét, de így töményen, még nagyobb hatást tettek rám, különösen amiatt, hogy a vizuális élményt a képekhez fűzött kommentárok is ízesen fűszerezték. Legnagyobb sajnálatomra kivételesen nem volt nálam a fényképezőm, így most csak a művész honlapja választékára támaszkodhatom, ami - be kell, hogy valljam - csak egy szerény szeletkéje annak a nagyszámű műnek, melyeket az elmúlt öt-hat év során alkotott.

 

Kedves Feri bátyám, itt, ezen a módon köszönöm meg a szíves invitálást!

 

Tisztelett: Muity Mijo

 

Kincses Ferenc a műtermében. A kortalan művészt ebben az évben köszönthetjük tisztelettel, hetvenedik születésnapja alkalmából!

 

 

 

 

 

  • Íme alább, pár számomra különösen tetsző festmény e honlapról: