blue-dragonfly Creative Commons License 2004.10.21 0 0 2567
Ez a cikk a tegnapi Nepszabiban jelent meg. Érdekes összesítése a különböző "fórumokon" kerengő híreknek, információknak, tényeknek és pletykáknak...   Se had, se ellen olvasói levelek, 2004. október 20. 00:00 var imgfound = 0; document.write(''); imgfound = 1; document.write(''); if (!imgfound) { imgfound = 1; document.write(''); } document.write(''); if (imgfound) document.write(''); document.write('');

Az egyik hetilapban állította dr. Deák Péter nyugállományú ezredes: "Nincs bevethető haderőnk. Ellenség sincs. Hála Istennek!"

Hát igen. Van egy kb. 40 000 fős bevethetetlen haderőnk, és évente 300 milliárdot áldozunk a bevethetetlenségre.

Már akkor tudtam, hogy ez a mostani haderő-átalakítási kísérlet alulmúlja valamennyi eddigit, amikor megismertem az Úton a XXI. század hadereje felé című kiadványt. Azzal egyetértek, hogy paradigmaváltás kell. Elhiszem, hogy nem látható olyan veszély, amely 10 éven belül közvetlenül fenyegetné hazánkat. Tudom, hogy az "új, világméretű rendetlenség" ellen a NATO határain kívül kell végrehajtani preventív jellegű katonai akciókat. Elismerem, hogy a többnemzetiségű kötelékekbe modul jellegű elemeket kell küldeni, hogy a szövetségbe kiegészítő fejlesztésekkel lehet beilleszkedni, de azt nem, hogy mindezek mellett nem kell eleget tenni a bibliai virrasztási parancsnak, hogy le kell és le lehet mondani az önálló nemzeti védelmi képességről. Kivált, hogy az expedíciós képességeket lehetne úgy is fejleszteni, hogy egyben a hazai védelmi képességet is növelje.

Nem hiszem el, hogy a 8-9 modul jellegűnek szánt zászlóalj fölé nem kell valódi dandárparancsnokságot, harci támogató és harci kiszolgáló alegységeket szervezni. A debreceni dandárnak például nem terveztek ilyeneket tartalékosokból sem. A Lajtától nyugatra attól dandár a dandár, hogy van 3-5 (tankos vagy gépesített) manőverező zászlóalja, felderítő százada, támadó és szállítóhelikopter-százada, közvetlen támogató tüzérosztálya lézeres megvilágító csoportokkal, amelyekkel a nagypontosságú lőszereket célra vezérlik, műszaki zászlóalja, előretolt támogató zászlóalja, légvédelmi ütege, katonai hírszerző százada harctér-felügyeleti radarokkal és egyéb érzékelőkkel, harcálláspont-kiszolgáló százada, katonai rendőr szakasza, légi összekötő csoportja stb.

Nem tudom elfogadni a könnyűlövész-koncepciót sem. A Tatán rendezett könnyűlövész-konferencián Győrössy Ferenc vezérőrnagy, a szárazföldi csapatok parancsnoka is hangot adott kétségeinek, s a haderő mai állapotán gondolkodva a doni katasztrófa jutott az eszébe, amikor a hadsereg feladatai és tényleges képességei köszönő viszonyban sem voltak egymással. Ez azért elég ijesztő. A könynyűlövész valóban könnyen átdobható több ezer kilométerre lévő hadszíntérre, de harci hatékonysága és túlélőképessége nagyon korlátozott. A könnyűlövészek jelszava: "Mi megyünk be először, és mi jövünk ki utoljára." Az biztos, hogy ők rúgják be az ajtót napokkal és száz kilométerekkel a főerők előtt járva, de hogy kijönnek-e szegények… Intő példa az amerikaiak vietnami és szomáliai kudarca. A könnyűcsapatoknál voltak és várhatók mindig a legnagyobb veszteségek. Gondoltak erre politikusaink, amikor jóváhagyták a könnyűlövész-koncepciót? E koncepció kidolgozásában tudomásom szerint a CUBIC tanácsadó csoport vezetőjének volt döntő szerepe, aki egy légi mozgékonyságú dandár parancsnokaként szolgált Vietnamban. Ha tengeralattjáró-kapitány lett volna, akkor most talán a magyar tengeralattjáró-flotta kifejlesztésén gondolkodnánk… Úgy tudom, a NATO szakértői is megütköztek a könnyűlövész-koncepción. Az pedig abszurd, hogy a 16 ezer fősre tervezett szárazföldi haderőnem fölé 240 fős parancsnokságot terveztek Székesfehérvárra, csak (!) békevezetési funkciókkal. Ez a világon egyedülálló ötlet, hogy a békében felkészítő parancsnokság nem azonos azzal, amelyik - a nem remélt szükség esetén - a csapatokat háborúban vezeti.

A komplementer - tehát a szövetségen belül hiányokat kitöltő - fejlesztéssel azért van baj, mert a katonai felső vezetés félrevezette a miniszterelnököt, amikor arra buzdította, hogy a NATO 2002. novemberi prágai csúcsértekezletén hídépítő, vegyi védelmi, katonai rendész zászlóaljakat és katonai-polgári együttműködési (CIMIC) munkacsoportot ajánljon fel. Nekünk ugyanis ilyen képességeink akkor sem voltak, és még ma sincsenek.

A Gyurcsány-kormány programjának a Haza védelme című részében az olvasható, hogy 1500 szerződéses katonai férőhelyet újítunk fel. Ez az igény abból származik, hogy a HM-ben nem nagyon tudnak számolni. Ha egy alakulatot fel akarok tölteni 1000 szerződésessel, akkor hol van erre nagyobb esélyem? Egy 25 ezres kisvárosban, ahol a foglalkoztatottság 100 százalékos, vagy egy 160 ezer fős megyeszékhelyen, ahol a munkanélküliség 10 százalékos? A HM megyeszékhelyeken számol fel alakulatokat, Tatára pedig az ország legtávolabbi részeiből toboroz szerződéseseket. Ebből embertelen ingázó életmód, fluktuáció és alacsony minőségű állomány következik. Ha egy dandárt, mondjuk, Pécsett helyeznének el, akkor volna esély arra, hogy olyanokkal töltsék fel, akik a lakásukról járnának be a laktanyába. A szerződéseseknek nem ingyenes étkezést, hanem versenyképes fizetést kellene adni. Azt is olvassuk, hogy 500 szolgálati lakást építünk és újítunk fel a katonák számára. Ma már a tisztek és tiszthelyettesek a lakáspiacon vásárlóképes félként jelenhetnek meg, nem jogosultak szociális bérlakás juttatására. Főleg nem indokolt tábornokoknak 70-90 millióért Budapesten lakást vásárolni.

Az egész reformtervezet egyetlen pozitívuma az volt, hogy biztosnak látszott a tízéves reformfolyamat költségvetési háttere. Tíz év alatt 1044 milliárd forintot szántak a fejlesztésre. 2006-ra teljesíteni kívántuk, amit a NATO-nak már 2003-ra ígértünk, hogy ti. a katonai költségvetést felemeljük a GDP 1,8 százalékára, és ezt az arányt tartani fogjuk a tízéves fejlesztési ciklus akkor még hátralévő hét évében is. A tervek már 2004-ben fölborultak, június 23-án Székesfehérvárott a vezérkari főnök bejelentette, hogy a tárca 2004. évi költségvetésének 351 milliárdjából 41,2 milliárdot vonnak el. Nagyjából enynyit terveztek 2004-ben új fegyverzet beszerzésére elkölteni. A 2005-ös katonai költségvetés 288 milliárd forint. Százmilliárddal kevesebb, mint amennyit a haderő-átalakításra terveztünk. A hadi költségvetés 52 százalékát emésztik fel a bérköltségek, 38 százalékát a dologi kiadások, és alig több mint tíz százalék marad a fejlesztésekre, beruházásokra. Szövetségeseinknél általában 30 százalék a bér jellegű, 30 százalék a dologi kiadás, és legalább 40 százalék marad a fejlesztésekre. 10 százalékos beruházási aránnyal nincs esély a felzárkózásra. 2006-ra a GDP 1,51 százalékát tervezi hadikiadásként elkölteni a kormány. Ez 84 milliárddal kevesebb, mint amennyit a honvédelmi tárca a reform biztos anyagi alapjának gondolt. A katonai objektumok bejáratára ki lehet írni a dantei mondatot: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" Az ország gazdasági helyzete talán indokolja a költségcsökkentést. Csakhogy a drasztikus elvonásokra a tárca inadekvát válaszokat ad. A honvédelmi miniszter szerint a parlament által meghatározott 40 ezer fő helyett a haderő létszámát a 30 ezerhez kell közelíteni. Takarékossági okokból letettek a "könnyű páncélozott terepjáró gépjárművek" beszerzéséről. Tán Csepel-teherautókon fogjuk harcba vetni a tatai gépkocsizó lövészeket? A vezérkari főnök bejelentette, hogy takarékossági okokból 2500 tiszttől kíván megszabadulni a tárca. Természetesen nem véglegesen, hiszen visszafogadnák őket köztisztviselőnek. Ezek szerint a 40 ezer fős haderőben meglévő 7800 tisztből nem 4000-et, hanem csak 2500-at találnak fölöslegesnek. A szövetségen belül a tisztek 10 százalékos aránya az elfogadott. Ám a megszorítások ellenére továbbra is a csapatok létszámát kívánják csökkenteni, fenn akarják tartani a 20 ezer fős budapesti "humán inkurrencia" raktárt a tisztek köztisztviselővé való átöltöztetésével.

Amíg nincs civil szakértelem és politikai bátorság a radikális és valódi létszámcsökkentéshez, addig a finanszírozhatatlanság és a munkaerő-piaci ellehetetlenülés csapdájában fog vergődni a magyar haderő. A szövetség a tagjaitól nem 2013-ban, hanem ma követel (már tegnap követelt) olyan felszereltségű és kikép-zettségű csapatokat, amelyek partnerei lehetnek az Egyesült Államok hightech fegyverzettel hálózati hadviselést folytató csapatainak. Az ilyen haderőt létrehozni és fenntartani személyenként évi 100 ezer dollárból lehet. Végre meg kellene értetni a politikusokkal: lehet a honvédség éves költségvetése akár egymilliárd forint is, de abból egy 50 fős világszínvonalú szakasz hozható létre. Ha 100 milliárdot biztosítanak évente, az egy 5000 fős gépesített dandár létrehozására és fenntartására elegendő. 300 milliárd forintból 10 év alatt egy 9000 fős gépesített hadosztály, egy 4000 fős légi dandár alakítható ki, és a maradék 2000 fős létszámon osztozhatnak a központi szervek. Évi 400 milliárdból lennénk képesek fenntartani egy 20 ezer fős haderőt, vagy létrehozni nem 10 év, hanem 6-7 év alatt egy NATO-kompatibilis, 15 ezer fős haderőt. Az ilyen profi haderő, ha hagynánk érvényesülni benne a "felfele vagy kifele" működési elvet, 10 év alatt az aktív komponens létszámának megfelelő profi tartalékost bocsátana ki magából.

A 2003-as haderő-átalakítási koncepció a tartalékosok problémájára sem adott megoldást. Ha e ciklus végéig nem hozzuk létre amerikai mintára a Nemzetőrséget mint a magyar honvédség tartalékos komponensét, akkor a 2006-os kormányváltás után a jobboldal első feladata lesz, hogy létrehozza ezt a haderőktől függetlenül, az Erzsébet hídi randalírozókból, a Hősök terén üvöltözőkből. Ez a Nemzetőrség kész lesz arra, hogy fegyveresen is megvédje a "polgári kormány" vívmányait a demokratikus változásokkal szemben. Kell ez nekünk?

Összegezve: a haderő-átalakítási koncepció nem mutatott megoldást arra, hogyan lehet fölszámolni azt a helyzetet, amelyben egy tisztre egy tiszthelyettes, egy szerződéses és egy közalkalmazott jut, s a hadi költségvetés 75-80 százalékát a központi szervek élik fel.

A Lendületben az ország című program szerint "megbízható, kiszámítható partnerei leszünk szövetségeseinknek". Mivel? "Sík vidéki" radarjainkkal? Ezekkel a megszorításokkal, amelyek gyakorlatilag az átalakítás leállítását jelentik, az új kormány és a honvédelmi vezetés elveszti hitelét a szövetségesek előtt.

A tervezett tízéves átalakítás után legalább a szövetségesek fegyverhordozóivá avanzsálhattunk volna. Így marad a vízhordás.

Kovács Gyula

A szerző nyugállományú alezredes