Bayer Zsolt: A nyúl, meg a disznó
2002. augusztus 31. 19:01

Bayer Zsolt, a polgári körök augusztus 31-i, Magyar Televízió előtt tartott tüntetésén elmondott beszédének teljes szövege

„Az egyik legvidámabb tapasztalat az életben, ha az ember olyan célpont, amelyet nem találtak el.”

Barátaim!
Szeretettel köszöntelek benneteket az idei vadászati idény kezdetén. Az esetek többségében megtisztelő és jó dolog meghívást kapni a hajtóvadászatra. Talán egyetlen kivétel, amikor az embert nyúlként invitálják a nagy eseményre.

Az idei vadászati szezon rendhagyónak ígérkezik még egy ok miatt: most ugyanis egy, a szocialista-liberális kormány jóvoltából a börtönből frissen kikerült köztörvényes bűnöző fújta meg a kürtöt. A hatalom, a hálózat kormánya mára Kende Péter és Tasnádi Péter arcvonásait öltötte magára. A szörnyarcúak megbízói pedig elégedetten dörzsölgetik fehér kesztyűs kezeiket, mert attól hiszik magukat úriembereknek, hogy a piszkos munkát senkiháziakkal végeztetik.

Piszkos munka pedig akad éppen elég.
Mert túl sokan vagyunk.
Mert még nem sikerült teljesen elhallgattatni bennünket.
Mert együtt vagyunk, hiszünk az igazunkban, s nem adjuk meg magunkat.
Mert kidugtuk fejünket a mindent elborító médiavilág mocsarából.
Mert semmiképpen sem akarunk tökéletes fogyasztók, hamburgerzabáló zombik, a Nagy Testvért bámuló konzumidióták lenni.
Mert nem vagyunk hajlandóak elhinni, hogy a Tshcibo a legtöbb, mi adható.
Mert élünk a gyanúperrel, hogy ha a fejét három irányba mozgató, intelligens fogkefe lesz tényleg a legfontosabb, akkor a világ megérett a pusztulásra.
Mert nem gondoljuk, hogy attól vagyunk európaiak, ha nem vagyunk magyarok többé.
S mert tudjuk, hogy a híradók hivatalos hírei mögött és alatt van ismét az igazság.
Mert jól ismerjük azt az újságíró-fajtát, akiről már Márai Sándor is megemlékezett: „(…) A világban sűrűn sündörög ez a fajzat. Mint a poloskák, szívják a Szellem vérét. Bűzösek, csípéseikkel kellemetlenkednek mindenkinek, aki tehetséges vagy jellemes. A demokrácia és a bolsevizmus egyformán jó palást számukra, e rendszerek redői között szaporodnak, melegednek, mint falusi pásztor prémes, meleg gubájában a bolhák.”

Most ismét előkerült az összes.
Mindegyik, akiket jól ismerünk. S most azt mondják, mi tiportuk lábbal a sajtószabadságot, és nincs jogunk tüntetni a jussunkért.
De van!
Mert az elmúlt négy esztendőben mindössze annyi történt, barátaim, hogy más hangok is hallatszottak a mocsármédia egyszólamú kórusa mellett. Ezeket a más hangokat most levadászásra ítélték. Szilenciumra ítélték. Anyagi, egzisztenciális ellehetetlenülésre ítélték. Ezt tették negyven éven át. Van benne tapasztalatuk.

De most itt vagyunk. Ameddig vagyunk, s ameddig ilyenek vagyunk, addig nem lehetnek nyugodtak és elégedettek sem a hatalom mai birtokosai, sem a médiavilág felkent papjai, az üresfejűek és az üres lelkűek.

Barátaim!
Szolzsenyicin azt mondta: ha hirtelen mindenki elkezdene igazat mondani, 24 óra alatt megbukna a diktatúra.
Ezért van az, hogy soha senki nem félt annyira az igazságtól, és soha senki nem akarta annyira a médiát, mint a náci, és legjobb tanítványa, a kommunista.
Amikor százezer szovjet katona védte őket, akkor is rettegtek az igazságtól, most pedig betegesen rettegnek tőle.
Persze azt fogják majd kérdezni ártatlanul: de hát hol van itt kommunista? A helyes válasz az, az igazság az, barátaim: hogy mindenhol. Mert a kommunista nem vész el, csak átalakul. Leginkább bankszakemberré alakul, becsületes nagyvállalkozóvá, nagytőkéssé, a magántulajdon szentségének hirdetőjévé. No és persze a sajtószabadság nagy barátjává.
Ma senki sem óvja jobban a sajtó szabadságát, mint az egykori cenzorok. Cenzor és hajdani „megfegyelmezett” ma egymás vállát lapogatják, szeretik, tisztelik és kölcsönösen feltételezik egymást. Egyik a hatalomban ül, másik a sajtóban hazudozik, kéz kezet mos, s aki nem tűri ezt a velejéig rothadt konszenzust, azt levadászásra ítélik.

Gondoljátok meg, mi lett volna, ha az elmúlt négy évben valamelyikünk azt találja monani, hogy levadássza mondjuk a hét törpét… A hét porcogós gyűlöletmestert. A botrány megjárta volna még a messzi Amerikát is.
Most pedig, a börtönkosztot nem kedvelő bűnöző, akiből a mocsármédia sztárt csinált, bejelentette, hogy egyenként fog levadászni bennünket.
Kiket is? Tóth Gy. László barátomat. Molnár Tamás barátomat. Bencsik András barátomat. Lovas István barátomat. Itt állunk, egy sorban. Innen üzenjük a bűnözőnek és a fehér kesztyűs, gyáva hobbimészárosoknak, hogy bennünket nem lesz elég levadászni! Most már mindannyiunkat le kell vadászni. Benneteket is, akik eljöttetek nemet mondani a hazugságra, a lelkiterrorra, a piszkos kis lopakodó diktatúrára.
Ez a vadászat sikertelen lesz, barátaim. Mert a polgár egyebek mellett arról is felismerhető, hogy nem hajlandó félni soha többé.

Barátaim!
Az idei vadászati szezont ezennel megnyitjuk! Az idény jelszava: sok nyúl is disznót győz. Még akkor is, ha előbb-utóbb az összes disznó megkapja majd a nagykeresztet…

S a legrosszabb hírünk, amit el tudunk nekik mondani: a Sajtóklubot folytatni fogjuk! Mert bennünket megállítani már nem lehet!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!