Két nap Őszödön
Stier Gábor
2004. október 16. 7:00


Magyar Nemzet
Libamáj, borjú és rétes – néhány jó falat, amelyet a baloldal megreformálását sürgető illusztris vendégek útravalóként magukhoz vehettek, mielőtt az egyik budapesti luxushotelból – példátlan biztonsági intézkedések közepette – csütörtök este célba vették Balatonőszödöt. Csak következtetni lehet, hogy az informális találkozó mennyi pénzbe került valójában.

A számok ismeretéből következtetni lehetne a megtett biztonsági intézkedések nagyságára – hangzik a Miniszterelnöki Hivatal érvelése. A statisztikáknak ugyanakkor csak a protokolláris része ismeretes, vagyis az, hogy tizenegy állam- és kormányfő, valamint kétezernél is több fontos személyiség volt a magyar állam vendége. A Gyurcsány Ferenc: Egy sikeres miniszterelnök naplója című vékonyka könyvecskébe persze a házigazda ennél nyilván jóval többet is feljegyzett, a baráti összejövetel anyagi vonzatairól azonban ő is elegánsan hallgat.

Azt, hogy a négy balatonőszödnyi vendégsereg számláját nem az MSZP rendezte, László Boglár kormányszóvivő tegnap egyértelművé tette, vagyis fogalmazhatunk így: adófizetőként mindannyian a találkozó szponzorai lettünk. A költségeket ugyanis – amelyek valószínűleg a csillagos eget verdesik, hiszen tartalmazzák a diplomatahad utaztatásától az étkeztetésen keresztül az elszállásolásig mindent – természetesen nem a nyájas háziúr finanszírozta. De fogalmazhatunk úgy is, az MSZP ezt egyszerűen ellopta a központi költségvetésből, a zsebünkből.

Célszerű feltenni azt a kérdést, vajon beleilleszkedik-e az európai politikai hagyományokba, hogy egy kizárólag pártérdekeket szolgáló esemény költségeit ne annak haszonélvezője fizesse? Vagy a színpadiasan kifordított gyurcsányi zseb már azt szimbolizálja, hogy ezentúl a szegénység enyhítéséről papoló urak pezsgős vacsoráit is a kisember állja? Azt senki nem vitatja, hogy miniszteri szint fölött valóban kijár az államilag finanszírozott koszt-kvártély, arra azonban még aligha volt példa, hogy egy párt közpénzekből csapott volna ekkora mulatságot.

Kérdés persze az is, mire volt jó a nagy elzárkózás, ha odabent tényleg csak az zajlik, amit Gyurcsány egy minapi nyilatkozatában mesélt. Vagyis hogy leveszik a zakót, kényelmesen hátradőlnek, és elbeszélgetnek. Arról a kormányfő persze már nem elmélkedett, hogy a csúcsot megálmodó külhoni ideológusok eredetileg azt tervezték, önmaguk fényezése helyett inkább építő kritikát fogalmazzanak meg a baloldal számára. Hiába, a tükörbe nézés nem a „mi” szocialistáink műfaja. Vannak ennél fontosabb feladatok is. Gyurcsány Ferenc a minap maga fejtette ki: a balatonőszödi találkozó lényege nem más, mint hogy brit kollégáját eztán nyugodtan szólíthatja akár Tonynak is. Merje valaki még azt mondani, hogy mindez nem ér meg néhány rongyos százmilliót a hazának!

Arról pedig már igazán nem a szervező tehet, hogy a tanácskozás veszekedéssé fajult, amikor Irak kérdésében alaposan egymásnak esett a spanyol és a brit miniszterelnök. A Bush feltétlen szövetségeseként számon tartott Blair és az iraki kivonulás mellett döntő José Luis Zapatero éles vitájában Gyurcsány Ferenc – szembeszegülve a magyar lakosság túlnyomó többségének vélekedésével – a brit álláspontot tette magáévá. A lényeges véleménykülönbségek kiütközése után némileg megmosolyogtató az a végső dokumentum, amelyben a résztvevők leszögezik: „kizárólag többoldalú keretek között képzelhető el a világ országaiban jelentkező gondok megoldása”.