A fiúk tizenéves, vékony, hosszúkezű –lábú, kajla kamaszok. A kamaszkor meg akkor kezdődik, amikor a szülők kezdenek nehezen kezelhetők lenni. :-)

 

Néha arra gondolok, hogy írok egy használati utasítást a tizenévesek szüleinek. A mű alapgondolata az lenne, hogy helytelen törekvés a tizenévesek szülei részéről, ha kommunikálni akarnak a gyermekükkel, mert mindig fennáll a veszély, hogy valamelyik rájön, mire gondol a másik. :-)

 

Az én gyerekeim azt gondolják, hogy teljesem természetes, hogy késő éjszakáig fent vannak, számítógépeznek vagy olvasnak. A fiam semmi összefüggést nem lát a késő esti fennlét és a másnap reggeli akkut nehezenébredés között. Szeretném, ha korábban feküdnél le – mondom neki, miközben csigalassúsággal kitámolyog a konyhába. Anya – mondja olyan hangnemben, mintha egy osztrigának magyarázna elvont fogalmakat -, ezt te nem érted. Ne hidd, hogy fáradt vagyok. Én csak ... – és arccal zuhan a kakaójába. Hát így vagyunk ....

 

Időnként olyan lusták, hogy nehezen lehet bármire is rávenni őket (főleg arra, hogy rakjanak rendet a szobájukban). Máskor meg magától kiviszi a szemetet, vagy megkérdezi, hogy felporszívózzon-e. Néha napokig nem lehet őket kimozdítani a lakásból, máskor napokig csak enni és aludni jártak haza (a nyári szünetben).

 

De még mindig olykor-olykor odabújnak és megszeretgetnek, meg én is őket, persze csak ha nem látja senki. Ha haver van fenn, akkor azt az utasítást kapom, hogy: anya, nehogy kedveskedj, vagy megpuszilj, vagy ilyesmi, az olyan ciki. 

 

Végülis komoly gondjaim nincsenek a gyerekeimmel, megbízhatóak. A két fiú jól kijön egymással, bár néha „szóügyileg” egymásnak rontanak. Pl. párbaj megy, hogy éppen kié legyen a netes számítógép. Érdekes, hogy fiú létükre sosem verekedtek, sem egymással, sem osztálytársaikkal.