Nem hinném, hogy különösebben sok pénzt spórolhattunk volna, ugyanis a kaja sehol se volt drága, és kevés olyan szállás volt, ahol egy éjszakánál többet töltöttünk. Ahhoz meg nem volt kedvünk, hogy minden nap két-három órát csak azzal töltsünk, hogy olcsóbb szállást keresgéljünk. Ahol a legtöbb éjszakát töltöttük, ott nem sokalltuk az árat, Alustában öt éjszakát töltöttünk, 100 hrivnyát fizettünk egy éjszakáért ketten, és ez már elég olcsó ahhoz, hogy akkor se szaladgáljunk olcsóbb után, ha nem este érünk oda. A szállásra költött több pénznél jelen esetben sokkal jobban sajnáltam az időveszteséget, mivel nem úgy mentünk oda, hogy most addig maradunk, amíg meg nem néztünk mindent. Időt nem tudunk szülni, inkább a pénz fogyjon, mint az idő. Legalábbis egy bizonyos határig.

Az egyetlen jelentősebb pénzkidobás az a bizonyos 116 euro volt, de ezen aligha tudtunk volna nyelvtudással segíteni. Ha ezt nem kellett volna kifizetnünk, az bőven elég lett volna, hogy még a tervezett plusz két napot eltöltsük Erdélyben.

De azért annyira nem sajnálom azt a 116 eurot. Igaz, hogy ott akkor bosszantó volt, de utólag már úgy éli meg az ember, hogy legalább lesz mit mesélnie unokáinak. Némi élményt azért kaptam cserébe, mert ilyen helyzetekbe még sose kerültem, legalább kipróbáltam ezt is.

Persze lehet, hogy van, aki számára utólag se szépülének meg az efféle emlékek, én viszont amint túlvoltunk rajta, a következő percben már csöppet se bántam, hogy ez megtörtént.

Sajnos bizonyos helyeken mi is pénzzel teli turistáknak számítunk, én ugyan próbálom mérsékelni ezt a képet azáltal, hogy a Wartburggal járunk, de minden kiadástól az se tud megvédeni.