toloba
2004.10.02
|
|
0 0
37
|
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=108478
Kossuth Rádió / Tizenhat óra
Az új miniszter szigorú és igazságos tanár
Elhangzott: 2004. október 2.
2004. október 2., szombat 22:50
Az új kormány meglepetés embereinek egyike, Bárándy Péter utóda, Petrétei József. Mondják róla, hogy vele a vidéki szárny erősödött a kormányban, hogy jól ismeri a miniszterelnököt, kollégái a pécsi jogi karon szigorúnak, igazságosnak és jó tanárnak tartják.
Petrétei József egy tanszéket hagy ott a bársonyszékért. A 46 éves professzor 96-ban lett tanszékvezető, két éve a jogi kar dékánja. Nem lesz könnyű dolga, hiszen elődje, Bárándy Péter a Medgyessy kormány egyik legnépszerűbb minisztere volt. A kormányfő a Pécsi egyetemről ismeri a leendő minisztert, együtt tevékenykedtek a KISZ-ben.
Alkotmányjoggal foglalkozik, szinte kizárólag tanárként, az egyetemen, a sajtó, a média eddig nem kényeztette el, nem fedezte föl. Bár a szocialisták holdudvarában eddig is feltűnt szakértőként, az új alkotmány kidolgozásában is részt vett. Feladatának tartja a jogszabályok és jogalkotás alkotmányossági kérdéseinek javítását, mert több törvény is fönnakadt az Alkotmánybíróság szűrőjén, véleménye szerint a legésszerűbb volna végre megalkotni az új alkotmányt, bár természetesen tisztában van azzal, hogy miniszterként nem ez a feladata. Szerinte nincs szükség kétkamarás parlamentre, de támogatja a kétfokozatú jogorvoslati rendszer megvalósítását, ami az igazságügyi reform lezárását is jelentené.
Új jogalkotási törvényt szeretne, a jogalkotás során a civil részvétel, az érdekérvényesítés mechanizmusainak megerősítését szorgalmazza.
Petrétei József feladatának tekinti a már régóta napirenden lévő lemaradások felszámolását, ilyen az új Btk kodifikációja, a bűnmegelőzés erősítése, többek között az áldozatvédelmi törvény elfogadásával.
|
|