"De akármi is volt M., nem lehet, hogy a jakobinus mozgalom túlnőtt rajta? Nem lehet, hogy tiszta "jószándékból" (a császár iránt) a birodalom számára nemkívánatos erőket szabadított fel?"

Ugyanabba a társulatba állt be, amit előtte már háromszor próbált sikerültelenül feljelenteni. Jól tudta, milyen nézetei vannak az ott lévő embereknek, a kiadott röpirataik erről később elég világosan nyilatkoztak. Sokkal inkább arról lehet szó, ami a korban bevett szokásnak számított: titkosügynökök beépítésével  megszervezni az összeesküvőket egy bizonyos szintig, nyíltan uralkodóellenes röpiratokat terjeszteni a nevükben, majd miután leleplezték őket, példát lehet statuálni azok előtt, akiknek szintúgy csípik a szemüket Habsburg őfelségék, de egyébként jóval jelentősebb erőt képviselnek az összeesküvőknél, esetleges későbbi szervezkedésük pedig sokkal több kárt okozna (amire a napóleoni háborúk alatt lett is volna aztán lehetőség).

Martinovics túlbuzgósága egyáltalán nem volt meglepő, állás hiányában megpróbált beférkőzni a király jóindulatába. A régi, kirúgott titkosügynök-gárda Gotthardieval az élen megpróbálta bizonyítani a hűségét, ehhez végezniük kellett egy kis maszek munkát.

"És még egy kérdés: Mennyire volt kívánatos a jakobinus mozg. Mo.-n?"

Utólag nézve, az egész ún. "jakobinus-mozgalom" egyedül arra volt hasznos, hogy Magyarországon elfojthassanak minden reform-és uralkodóellenes mozgalmat. Az az újító szellem, amit II. József elindított és ami 1790 után további előreható gondolatokat váltott ki a nemesség jó részéből, megszűnt. Lett helyette egy Habsburg-király által irányított, talpnyalókra épülő, bürokratikus állam, amely elszalasztotta a lehetőséget 1809-ben, hogy elszakadjon a birodalomtól. Ha idáig legalább idáig eljut az ország és a reformfolyamatok nem Széchenyiék idején, hanem már korábban megindul, másként alakul az ország későbbi történeleme, szabadságharcostúl, világháborústól, trianonostúl.