Ha a hátteret nem nézem, akkor mindig olyan érzésem van mintha a Mikroszkóp Szinpadon ülnék, csak Sas József magyar nótázása helyett valamelyik amamőr színjátszó társulat előadását nézném - új felfogás szerint - mégpedig, hogy egyszerre két csapat játszik a színpadon.

Az alaphelyzet klasszikus: mindent bevetni - akár nemtelen eszközöket is -, hogy a másikat lesöpörjük a világot jelentő deszkákról. Jobb lábunkat (vagy bal -rendezői utasítás szerint) annak tetemére téve, meztelen mellünket döngetve kiáltani a nép felé, hogy győztünk és félnetek nem kell, mert így jár mindenki aki nincs velünk, az ellenünk.

Csak ugye minden előadás réme, ha beüt egy gikszer. Hiába készül fel alaposan Arogáns Antika a drámai színjátszó körben szerepére, a sokadszor előadott témában, mert ugye a tantó bácsi akárhányszor is alakítja át a kérdés mondatszerkezetét, az ugye a lényegen nem változtat, ha Szíjjártó Petike megharagudva Antikára, mert az elvette a ladírját, nem mutatja meg, hogy ő kapott ám levelet, melyet tartalma miatt rögtön magánlevélnek minösített és innentől különben is akkor én most hogyan fogok nem ám állami pénzen, hanem szigorúan párt pénzen a Balatonra utazni?

És ott a másik csapat Ferikéje - no nem Áts Ferikéje, ö a nép egyszerű gyermeke, aki megigérte, hogy elfogja mondani nekünk, mindnyájunk okulására, hogy hogyan kell lakást venni, meg minden földi jót mergszerezni. (Megjegyzésem: kicsit igyekezhetne, hogy koromra tekintettel egy kicsit élvezhessem is.)

Ferike, aki fellépésével, beszólásával K.O.-t adott Antikának, de akkorát, hogy a mosoly is arcára fagyott szegénykémnek.

Befejezésül csak a rogánantal és szijjártópéter féle emberkéknek üzenném, hogy kéne szólni a tantó bácsinak, hogy ideje lenne új szövegkönyvet elővenni, mert mint látszik a másik oldalon sem hülyék ülnek. No meg rájöhetnének, hogy az előadás helyszíne az Országgyűlés, hogy ne is folytassam...