Kissé alsónemű vagyok már a pötyögéshez, de az utolsó fejbiccenéseimmel még írok pár sort.

A pókos képek egy balaton társasházban készültek, a legelső kivételével az erkélyen. Az igazi póktanya - éjjel. Kb. olyan egyedek élnek ott, mint parkban a százéves tölgyfák. :) Alulról a második egy bitang nagy pók volt, olyat még nem láttam egyébként. Egészen kecses (már ha lehet ilyet ízeltlábúra mondani) lábai voltak, szinte elnyúlva a végeik, meglepődtem rajta, mikor bölcsész bambulásomban egy ilyen állat árnyéka úszott el a vasléceken ;).

Itthon (emmár Budapest) is laknak bizarr egyedek, bár ez általában kimerül a kaszáspókokban és az időnként a kertből betévedő egyedekben. Egyszer kaptam frászt, mikor beágyaztam, s felemeltem a plédemet (a lepedőm alatt van még egy pléd), s egy fekete, bársonyosnak kinéző pók figyelt lenn, alant. S ekkor igazi etológiai jellegű megfigyelést tehettem: a megijedt pók szó szerint elugrált előlem. Pontosabban szólva négy ugrással eltűnt az ágyam mögött, ami okozott pár izgő-mozgós éjszakát (tudatilag).

No jó, megyek dunyhászni!