Reventlow Creative Commons License 2004.09.21 0 0 6

Én is nehezen tudok ezzel a kérdéssel megbirkózni. Az biztos, hogy valami egészen 1988-ig létezett, amit ezzel a fogalommal definiáltak. Már a definíció is azt rejtette magában, hogy ezen a néven valami másnak kéne léteznie. De hát az létezett, ami akkor volt. Az már most nem létezik. Úgy gondolom, létező szocializmusnak akkor az európai megvalósulást, a béketábort fogták fel elsősorban, élén a nagy SZU-val. Nem foglalkoztak az azóta is kommunista befolyás alatt álló Kínával, Vietnammal stb.

 

Egészen sokat foglalkoztak azzal, hogy miért nem valósult meg az, amit az alapító ősök leírtak. Nem feltétlenül nyíltan, de a nyolcvanas években  volt már ilyen tendencia persze műhelyszinten.

Előzmény: Tartós Tej (-)