A jó fantasynak el kell tudnia varázsolnia. Ha lerakod egy kis időre, akkor a fejedben ott kell, hogy motoszkáljon az egész történet, a szereplőknek saját életet kell élniük és teljesen el kell tudnod magad képzelni a világban.

És tényleg kerülni kell a sablonos jó-gonosz párharcot. Az egyik legrosszabbak ebből a szempontból a Dragonlance regények. Kedvencem az a rész (talán a Huma legendájából?) amikor a főhős párbajozik az antihőssel és az utóbbi aljas vágással próbálkozik. Itt kibuktam. Épp meg akarják egymást ölni egy csatatéren és akkor "aljas vágást" emlegetnek.

Ebből a szempontból érdekes kor az ókor, amikor ez a klasszikus jó-gonosz ellentét még nem volt meg (ugye ez csak a kerszténységgel kezdődött igazán). Az akkori hősök érdekes személyiségek voltak és nekem jobban tetszenek az ilyen hősök, mint a fehér-fekete jellemek. Fantasy regényekben (persze nem csak ott) érdekes tud lenni a káosz-rend ellentét is. Nem elcsépelt és lényegesen életszerűbb, mint a jó-gonosz.

Tényleg, látott már valaki a környezetében (személyes ismerősei között) igazán gonosz embert? Biztos van, de engem elkerülnek. Vagy pedig én vagyok gyógyíthatatlan optimista. :-))