Abszolutborzasztóannagyonkezdő futócsíra a pulzusmérőről és a beszélgetős futásról:

 

Eleinte pulzusmérő nélkül futottam, mint általában mindenki :). A beszélgetést nem tudtam objektíven ellenőrizni, mert egyedül futok, és magammal a gondolat sebességével, levegővétel nélkül is tudok kommunikálni :) Mindig csak elképzeltem, hogy ha most beszélnem kéne, tudnék-e, és persze azt mondtam, hogy igen, aztán volt, hogy szinte elfelejtett verni is a szívem. Demoralizáló volt, hogy csak ilyen lassan tudok futni, ráadásul az összes futás végén behaltam, a fenti képzelt riport miatt...

 

Aztán lettem öregebb, és ezen alkalomból kaptam pulzusmérőt. És valahogy motiváló, hogy lehet, hogy úgy nézek ki, mint mamóka a trabantja nélkül, de látom, hogy a szervezetem milyen keményen küzd azért, hogy totyogjak. Ha nagyon megugrik, időben vissza tudom magam fogni, nem pedig csak amikor már kiszakad a tüdőm-szivem egyéb részeim. Még így is van, hogy kicsit kicsúszik az egész a kezemből (lsd múlt hét csütörtök), mert elbambulok vagy ilyesmi :) de nekem fontos ez a külső kontroll.

 

Tehát:

pulzusmérő igen, mert könnyebb figyelni magamra, és kisebb eséllyel csinálok nagy marhaságot

pulzusmérő nem, mert így ugye visszafogom magam (ez most olyan, mintha egyébként szaggatnék :)) ), és a köridőm köszönőviszonyban sincs az eddigi legjobbal, amit még mérő nélkül futottam, és amiért még mindig nem tudok elég hálás lenni kaktusznak :))

 

Aztán lehet, hogy csak egy állandó futópartner kéne, akivel dumálnánk, na és akkor tudnék pulzusmérő nélkül is. De eccerűbb volt venni egy mérőt, mint ismeretségi körből kihalászni valakit, aki legalább nagyjából úgy fut, mint én...ugyanis ilyen nincs, aki fut is, az is sokkalsokkal gyorsabban :))

 

Hát ennyi az én szubjektív tapasztalatom a pulzusmérővel :))

Szerinem :)))