Normális, örülök, hogy a tárgyakhoz fűződő érzelmi húrokat pengetsz, ez számomra is fontos dolog. Részben ez az oka, hogy én azok közé tartozom, aki nem szereti cserélgetni a cuccait, másképpen fogalmazva, szeretem ha egy tárgy minél tovább képes megőrizni az értékeit.

Ezzel együtt én kevéssé érzem és tudom megfogalmazni a G2 sikerültségét a G szérián belül, netán más márkákkal összehasonlítva. Pedig papírom van a formatervezésről ;-)

A fényképezőgépek között számomra két trend létezik: a profit imitáló fekete és a fémszínű egyebek. Mindkettőnek van egy közös rossz tulajdonsága (tisztelet a kivételnek): mást mutatnak, mint amiből valójában készültek. Engem leginkább a felületkezelt megoldások zavarnak, ezek mindig csak ideig-óráig szépek és jók. Csakhogy a marketing szempontjából a kirakati látvány az elsődleges, és hát tényleg nagyon szép, változatos felületminőségeket lehet produkálni a fémgőzöléssel, szinterezéssel és mindenféle galvántechnológiával. Ha engem kérdeznének, akkor minden cucc arra alkalmas natur fémből és/vagy anyagában színezett jó minőségű műanyagból készülne. A pezsgőszínt én például azért nem kedvelem túlzottan, mert arról ordít, hogy az egy x mikron vastagságú valami és alatta ki tudja mi található. Persze még mindig őszintébb megoldás, mint a nagyon fémhatású de mégsem fém megoldások.

Visszatérve a G2-re, én formailag kedvesen bumfordinak tartom, szeretem, de magamtól biztosan nem csinálnék ilyen bizonytalan vonalvezetésű tárgyat. Persze én szeretem a spártai tiszta formákat, ezért például az én szívemet a Leica digilux gépének (nem tudom hirtelen a pontos nevét) a szögletes, letisztult vonalvezetése tudja megdobogtatni.

No, meg azt sem érdemes elfelejteni, hogy digicamerákról van szó és az új elv szerintem új formát követel. A G2 szemből nézve örökölte az analóg kompakt külsőt, ami tervezői szemmel nézve nem egy adekvát megoldás, bár kétségtelen, hogy annak idején (amikor a digi még luxus volt) én örültem, hogy nem keltek vele feltűnést, tudtam vele úgy fotózni, mintha egy sima analóg lenne a kezemben. A különféle asszimetrikus, elforgatható megoldások (Sony, Nikon) lehet, hogy zsákutcának bizonyulnak majd, de mindenképpen bennük van az útkeresés, hogy az új technikához új formát találjanak. Elég arra gondolni, hogy az első autók még hintó formájuak voltak és évtizedekbe került megtalálni a saját formavilágot.

Megjegyzésként még annyit, hogy a profi gépek fém alkatrészei szintén felületkezeltek, de ennek nyomós oka van, s miután a fekete fémet még nem találták fel, bele kell törődnünk...

Bár a mostani SLR-eket a fém vázuk ellenére, bizonyos ergonómiai okoskodások miatt már teljesen ellepték az ilyen-olyan műanyag/gumi borítások...