A Harry Potter-regények keresztény kritikusai hangsúlyozzák, hogy nem a szerzőt, a kiadót, a sikertörténetről beszámoló újságírókat, és főleg nem a könyvet elolvasó gyermekeket tekintik ellenségüknek. Véleményük szerint azonban a könyv világképe és az általa képviselt szellemi üzenet mélyen ellentétes a kereszténység alapvető értékeivel és tanításaival. A Harry Potter-sorozat a teológusok által összefoglaló néven okkultizmusként (az „occultum” latin szó jelentése „elrejtett”, „betakart”) emlegetett praktikák szinte enciklopédikus összefoglalója. A könyvben szerepel a jövendőmondás minden jelentős formája (jóslás, átokmondások és varázsigék), valamint a mások befolyásolására használt igézés és a titkos tudás (a bölcsek köve) számos változata. A szereplők varázsigéket használnak például testek mozgatásához, átkokat mondanak, amelyek felejtést okoznak, bűbájjal kábítanak el másokat, illetve kígyót varázsolnak elő mágikus szavak segítségével egy botból.
Egy neves keresztény teológus, Derek Prince meghatározása szerint a jövendőmondás „emberekről, eseményekről és helyzetekről szolgáltat információt természetfeletti eszközökkel”. A jóslás és jövendőmondás praktikái évezredekre nyúlnak vissza: a klasszikus görög kultúrában éppúgy előfordulnak, mint a gnosztikus írásokban, az alkimista (az elnevezés az arab „al-kimija”, bölcsek köve fogalomból származik) vagy a Potter-történetek kulturális hátterét adó kelta druida hagyományokban. Ugyanilyen régi a Biblia tilalma is az okkult praktikákkal szemben. A Szentírás leszögezi: „Ne találtassék teközötted, aki az ő fiát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző.” (Mózes 5. könyve 18,10–11)