Kedves Bernardo Cellini, kösz szépen a "beszippantjá"-t, ezt is beraktam. Meg a Nagy Játékost is kösz, azt majd augusztus végén használom föl.

 

A magyar bevezető szöveg, a főcímdal előtt, valahogy úgy van, hogy "bemerészkedtek a múzeumba, ahová addig tilos volt belépniük". A francia eredetiben meg az angol fordításban is asszem, egyszerűen "tiltott múzeum"-ról van szó; a filmből is úgy tűnik, hogy először titokban, engedély nélkül mentek be. A magyar szöveg viszont azt sugallhatja, hogy amikor bemerészkedtek, akkor ez már nem volt tilos. Azért is fontos nekem ez a különbség, mert ha jól értem Shagmirt ( http://shagmir.free.fr/2_episodes/21.htm ), akkor szerinte a sorozatban központi gondolat, hogy "fontosabb megmenteni a világot, mint tisztelni a hagyományokat". Meg szerintem is fontos, hogy a gyerekek egy szabályt megszegve alkották-e meg Arkanát, vagy sem.

Ami a kákán csomót keresést (megveszed olcsón és eladod drágán...) illeti, kösz szépen. Egyszer jártam műfordítás-elemzésre, na ott sok ilyesmi volt, kár, hogy csak egy félévig tartott... 

 

Nem akartam én senkinek előírni, hogy mit olvasson, csak meg akartalak kímélni titeket. 8-) Köszönöm, hogy mégis elolvastad.

Szerintem Bikk és Bakk is elég rajzfilmszerű, és nemcsak a kinézetükben; például az ő hátterükben is sokminden tisztázatlan. Számomra az is a különbség része, hogy  problémásabbnak érzem, ha épp az "ellenségkép" ilyen.

Ez a meta-rajzfilmfigura szerintem nagyon jó gondolat, jól megmagyarázza az egészet. Végülis annyi furcsaság történik Spartakusékkal, igazán lehetne az is, hogy háromdimenziós rajzfilmfigurák üldözik őket, akik maguk nem képesek fájdalmat (meg mást se) érezni, viszont másokra nagyon is veszélyesek. Ha ezt így még el is mondták volna a filmben, igazán semmi kifogásom nem lenne.

Igazad van, hogy a kalózokban a mennyiségük az ijesztő. Ugyanis szerintem ha ennyire ügyetlenek, akkor nemcsak a nézők számára nem tűnnek veszélyesnek, hanem tényleg, a történeten belül sem veszélyesek. Az igaz, hogy Spartakusék mindig kiszabadulnak, de hát ez egy ilyen sorozathoz hozzátartozik, hogy a főhősök rendszeresen bajba kerülnek és kijutnak belőle. Úgyhogy ennyiben eleve muszáj egy kicsit hihetetlennek lennie; és szerintem nehéz is lehet az alkotóknak úgy megírniuk, hogy legalább a kelleténél hihetetlenebb ne legyen. És amennyire emléxem, nem is mindig menekülnek el a kalózoktól olyan könnyen (az első alkalom után ugyanis a kalózoknak már van annyi eszük, hogy lekössék Arkana kezét). Az is igaz, hogy az a drámai jelenet, amire most gondolok, magukat a kalózokat nem tartalmazza: Spartakusék csak lógnak három ketrecben, emelkedő szennyvízben, és úgy próbálnak meg kiszabadulni. Egy másikban meg a sebesült Spartakus biceg vissza Bobhoz és Rebeccához Shagshagba, és úgy mondja el nagy nehezen, hogy a kalózok megtámadták őket és elfogták Arkanát. Maguk a kalózok akkor sem zavarják a hangulatot.

Az is igaz, hogy Spartakusék nevetnek rajtuk. Az Egy szerelem három éjszakájában van, hogy a "rettegéssel hetykén összeforr a fintorgó akasztófahumor" -- de itt mennyi ok van a rettegésre? Például amikor Rebecca lázította a kalózokat, én csak onnan tudtam meg, hogy közben félt, hogy egy későbbi epizódban elmondta. Rebecca és Bob parodizálja is a kalózokat, de tulképp ők már eleve karikatúraszerűek, nem nehéz nevetnivalót találni rajtuk.

Egyébként úgy általában a kalózhad, meg az, ahogy a pozitív hősök hozzájuk viszonyulnak, a rómaiakra emlékeztet az Asterixből. 

 

A kedvenc részem talán a 16., az "Arkana szíve". Ahogy Rebecca meg Shangora párhuzamosan óvja-védi. Meg persze az árkádiai jeleneteket is szeretem, részben a ritkaságértékük miatt. 8-) És a 14. rész is nagyon tetszik, jó drámai. (Meg ezt már sokszor megnéztem, sok részletet fedeztem föl benne.)

 

Minden jót,

Kletta