Szerintem az utóbbi időben a Ph.D.-nak két fajta ember áll neki.
Az első a bandikaa által is említett "benyomottak" kategória. Ők többnyire az olyan diplomát szerzettekből kerülnek ki amivel nem nagyon lehet elhelyezkedni, vagy rosszabb viszonyok mellett mint a Ph.D. ösztöndíj (gyakorlatilag kényszerpálya, csak nagyobb a presztízse).
Amúgy, az ilyen szakról (természetesen erősen általánosítva) az a véleményem, hogy sem szakmailag, sem emberileg nem készítik fel a hallgatókat, ami gyorsan ki is derül az álláskeresés során. Ezért inkább bent maradnak "biorobotnak" (technikusi munkákat végeznek, egyszerűbb oktatási tevékenységeket stb.), mivel fizetni sem kell nekik, és még némi pénzt is hoznak a tanszéknek, önállóan pedig (többnyire) úgysem tudnak dolgozni. Erre a témavezető gyorsan rákészíti a jelöltet (ráírja a nevét egy-két cikkre és elviszi néhány konferenciára), a könnyű szak miatt az átlaga is jobb az esetleg érdemesebb jelölteknél. Így nem is nagyon kell beleszólnia a dologba. Később sem. Mikor a témavezető megírja helyette a cikkeket (gyakran még a dolgozatot is), akkor fog végezni, vagy soha.
Velük a topic témája szempontjából nincs több gond. Ők nagyrészt még 50 éves korukban is tanársegédek esetleg adjunktusok lesznek, vagy a közalkalmazotti/köztisztviselői szférában futnak be hasonló karriert (mivel ott nincs verseny, és követelmény). Persze azért vannak kivételek.
A második csoportba az elhivatottabbak tartoznak. Nekik nem is a tudományos fokozat a lényeg, hanem szeretnek az adott területtel foglalkozni, kielégíteni az érdeklődésüket, kiélni a kreativitásukat stb. Vannak értékes eredményeik, saját cikkeik (nem csak a "divatos", könnyen publikálható területen). Belőlük lesznek a docensek egyetemi tanárok stb., ill. a versenyszférában is megjelennek.
Itt Ph.D. előnye eleinte (40 év alatti tartomány), inkább nagyobb választási lehetőséget jelent a munkák közül. Nem kell "gályának" érezni a munkahelyet, mivel választhatók olyan többnyire jóval érdekesebb feladatok amiket a többiek nem (vagy csak nehezen) tudnak megcsinálni. A főnökök is "hagyják" dolgozni az illetőt, mivel esetenként szakmailag ők sincsenek olyan szinten stb. A fizetésben ez ugyan nem mutatkozik meg jelentősen (vagy egyáltalán nem), de élvezetesebb a munka. Ez persze erősen függ a munkahelytől és a felettesektől is. Általában vagy nagyon nagy, vagy kis céghez kell menni.
Fentiek persze igazak az átlagnál jobb Ph.D.-nélküli emberekre is, csak a Ph.D. munka során esetleg ezen lehet még egy kicsit javítani. Szerintem az egyetemeknek, doktori iskoláknak, témavezetőknek ugyanis nem is annyira az oktatás, inkább a nevelés a fontosabb feladatuk. Ha sikerül kialakítaniuk egy jó életszemléletet, az adja az igazi pluszt a többiekkel szemben. Ez oka a nappali és a levelező/esti szakokon diplomát szerzők közti különbségnek is (meg persze az alacsonyabb követelmények)
40 felett, pedig valóban jobban mutat a felsővezetésben egy Ph.D.-val rendelkező ember, mint más azonos jellemzőkkel rendelkező.
Itt jön még be egy harmadik csoport, ami gyakorlatilag az elsőhöz tartozik. Mikor 40 táján a már magasabb pozícióban lévők észreveszik, hogy a Ph.D. (ill. manapság ebben a korcsoportban még a műszaki doktori a divat) hiányában elakadnak az előrejutásban, és a feladatik mellett már nincs idejük a tudományos munkára, akkor "vesznek" egyet.
Ez általában úgy szokott történni, hogy a egyes feladatokkal külső szakértőket egyetemeket bíznak meg, ők pedig "hálából" ráveszik az illetőt egy-két cikkre, ill. sokszor magából az alkalmazott kutatási tevékenyséből születik a cikk. A védés pedig már csak formalitás.

Na ez jó hosszú lett. :)

Szóval, összefoglalva, aki "suta" annak mindegy, hogy van e Ph.D-je, talán csak az élete lesz egy kicsit kényelmesebb. Aki meg amúgy is jó, és van ilyen fokozata, az talán több lehetőség közül választhat. Fiatalabb korban inkább azonos szinten, idősebb korban pedig magasabb pozíciók is megnyílnak.