fradiherz Creative Commons License 2004.08.05 0 0 106305
EZ a magyar futball eddigi mélypontja. Nem emlékszem ekkora kudarcra. Otthon kikapni egy albán csapattól. Azért írtam, hogy eddigi mélypont, mert ha sokáig erőltetnek minket a ligából, és nem adnak mellé hivatalos papírt a nemzetközi bíróknak, hogy annyi előny jár ott is nekünk, mint az itthoni bajnokságban, akkor már a lichtensteini és andorrai csapat is kemény diónak számít majd. Az egészben az a legjobb, hogy jól kitoltunk a következő bajnokcsapattal, mert azok egy körrel korábban indulnak jövőre. Akkor majd mi röhögünk rajtuk, mert az idei égésünk addigra el lesz felejtve. Most sokaknak el kellene gondolkozni. Ott volt a hiba, hogy megnyerették velünk a bajnokságot. Aztán minket neveztek a BLre. A Détári féle szedett-vedett csapat Miskolcról sem bírt volna kikapni ezektől. Találjunk ki valamit, és lépjünk vissza a Prága meccstől. Most koncentráljunk inkább a mezei kerékpár és a művészi torna szakosztályunkra, mert azokkal nem égünk be ennyire.