windy12 Creative Commons License 2004.08.01 0 0 1467

Gergo9

 

Nem a Frigidair-re gondoltam, bár az amit Magyarorszagon 60.000 forint körül forgalmaznak, azt valóban az egyik legnagyobb múlttal rendelkező amerikai cég a Frigidair tette a magáévá. Eredeti Frigidairt biztos, hogy 120 ezer alatt nem kapnánk.

A Midea egyébként elég sok cégnek szállít alkatrészt, például a Panasonic, és a Fisher is Midea vezérlőpanelt használ. (Legalábbis én olyat találtam benne.)

 

Degeczi

 

 

Az természetes, hogy a forgalmazója dícséri a termékét, hiszen el akarja adni. Véleményem szerint érdemes olyan cégnél érdeklődni, amelyik nincs elkötelezve egyik készülék mellett sem, akkor valószínű, hogy objektívebb véleményt hallasz.

Mi telepítő cég vagyunk, igazából a kereskedést meghagyjuk másnak, de - mivel sokféle készülékkel találkozunk - azt gondolom, hogy jobban meg tudjuk ítélni, hogy melyik működik jól, és melyik nem, hiszen nap mint nap kézzelfogható közelségben vagyunk a gépekkel. Az, aki ül egy bemutatóteremben, és igazából kevés klímát lát működés közben, az kevésbé tudja, hogy melyiknek mi a hibája, hova melyiket érdemes feltenni. Egy érdekes példa: A Fisher 2,5 kW-os készüléknek a csőcsonkjai ellentétben a többi splitklímával, nem az oldalán van elhelyezve, hanem a tetején. A szereléséhez le kell venni a fedelet is. Ez az elhelyezés pl. egy ablak alatti szereléshez több mint optimális, el sem tudok képzelni jobbat. Viszont ha fel kell rakni egy eresz, vagy mennyezet alá szorosan, akkor szinte képtelenség szerelni, ilyen helyre kár is megvenni. Ezeket az apróságokat általában csak azok tudják, akik telepítenek is, hisz ők találkoznak az ilyan problémákkal nap, mint nap.

 

Azt, hogy egy noname klíma meddig bírja szerintem még nem tudja megmondani senki, hiszen csak egy-két éve jöttek be, tehát nincs hosszútávú tapasztalat róluk.

Előzmény: gergo9 (1464)