Kedves Kis Ádám!

>A másodlagos motiváció az identitástudatod.

(1) Azt hiszem, nem vagyok túl merész, amikor azt feltételezem, hogy neked is van identitástudatod, megkockáztatom: magyar. Ez esetben pedig nem tudom, miért az az alapfeltételezés, hogy itt engem a szlovák identitástudat "motivál" és téged nem "motivál" a magyar. Ha te feltételezed, hogy én nem látom tárgyilagosan a dolgot az identitástudatom miatt, akkor én is feltételezhetem, hogy te sem objektív a sajátod okán. De van egy másik megoldás: mindkettőnk ki tudja rekeszteni a saját identitástudatát a szó vizsgálatakor. Ekkor viszont nincs motiváció.

(2) Nekem két identitástudatom van: a szlovák mellett megvan a magyar is. Emiatt én tudom elemezni azt, hogy melyik mire motiválna engem, hacsak egy lenne. Így, ha az (1) pontot nem is vennénk figyelembe, egy fokkal objektívabb analízist vagyok képes végrehajtani, mint az, akinek csak magyar identitása van (de szlovák nincs).

(3) Túl (1)-n és (2)-n nem értem, milyen motivációra gondolsz, hiszen írtam: " ha valakiket lehet még tótnak nevezni, azok az alföldi szlovákok" (1188), "A tót nevet néprajzi értelemben most is konnotációmentesen lehet alkalmazni az alföldi szlovák nyelvjárásokra. Így ma tót az, aki így beszél, pl. én" (1182).
Ez azt jelenti, hogy magamra megengedhetőnek tartom a tót megnevezést a lekezelő felhangja dacára. Így nem is tudom, min kellene továbbtennem magam. Vagy hogy jön ki az, hogy a másodlagos motivációmtól el tudok vonatkoztatni, ha engem -- vagy más alföldi szlovákot -- tótoznak le, de nem tudom magam továbbtenni rajta, ha a távoli szlovákiai szlovákokat. Ilyen identitástudat nincs, ami önmagunkra nem vonatkozik...