Kedves Jean-sol-partre!
Nagyon konnyu ziccerek sorozatat adtad fel. Olvastad peldaul Vonnegut: Ötös számu vágohid C. könyvét Drezda bombázásárol? Ha jól emlékszem ez 1945 januárjában volt. A németek - a kulurális örökségre való tekintettel -
demilitarizált városnak tekintették, es tele volt zsufolva menekültekkel. Az amerikaiaknak pedig éppen volt egy ujfajta gyujtobombacskajuk, amit jo volt sürün lakott teruleten kiprobalni, az angoloknak pedig volt egy Coventry -juk, amiert "nemes" bosszut akartak allni. "Szoval igy van ez".
Ha egy rablogyilkos békében kiirt egy családot, - nagyon helyesen - három négy instancian, évekig tartó vizsgálat után kaphtja meg itéletét. Ha ártatlan emberek tömegei belekerülnek a bombák szorásába, akkor "sorry, rossz idöben rossz helyen tartózkodtak". Szoval "igy van ez".
Hogy az europai kormanyokat és különösen Gentscher akkori német külügyért, kiemelt felelösség terheli Horvátország függetlenségének elismeréséért, az etnocentrizmus gondolatának honorálásáért, az ennek következtében azonnal kirobbant polgárháboruért, erre ma már senki sem akar emlékezni. Hogy Franjo, Alia epp ugy bünösek mint Szlobodán etnikai tisztogatásban, és epp ugy ott lenne a helyuk Hagaban, erre az aláiró urak és hölgyek nem akarnak emlekezni. Kenyszerképzetük, hogy ez a háború etikáról szól, holott soha egyetlen háborut sem vivtak meg etika célokért csak nyers hatlmi érdekekért.
Számomra ebben a totalisan ellentmondásos világban egyetlen valamelyes erkolcsi fogodzkodó van, ami minden kultur ország alkotmányába beleépult: "Minden ember szabadságának határa a másik ember szabadsága".
Mivel a lehetö legkisebb szabadság az élethez való jog, ezt SZVSZ - erkölcsi alapon - senki másnak nincs joga elvenni, különösen egy ártatlan embertöl.
Engem különösen megdöbbentett, hogy az aláirók között számos, általam nagyon tisztelt, jo intellektusu embert találtam. Osztom Szalay Erzsébetnek a tegnapi Népszabadságban erröl kifejtett véleményét, hogy itt az ö itéletük számomra feltételezett elhomályosodásában bizonyos identitás zavarok, "regresszió" is szerepet játszhat. Egyébként mindenkinek ajánlom Lengyel László hétvégi cikkét a Népszabadságból. Resumč : "Az isten szerelmére vegyétek már észre, hogy itt a világ uj rendjéért való harcról van szó." ("Ha Koszovó nem lett volna, ki kellett volna tálálni").
Hogy a szárazföldi hadmüveletek pusztán ténye milyen katasztrofális lenne Magyarországnak mint frontországnak, nos erre kár a szót is vesztegetni.
(Egyébként, ha már feltehetehetöleg nem véletlenül, a Jean Paul Sartre -re utaló Nick-et választottad, feltehetöan az Ö 56 -os erkölcsi dilemmájával kapcsolatban: Személyesen Clintonnal szemben nagyon hálás vagyok Eisenhower elnöknek, hogy 1956-ban nem avatkozott be "humanitárius béketeremtö akció" keretében Magyarországon, mert estleg akkor sem én nem lennék abban a helyzetben, hogy ezt a levélkét megirhassam és Te sem, hogy elolvashasd. (Nem tudom osztani a Dolores Ibarurri modified Heller Ŕgnes frázist, hogy jobb lenne álva meghalni, mint térdre borulva élni. Szoval a háborunál nincs rosszabb. Aki megélte tudja.)