"Szóval, milyen alapon gondolhatja a ma tudósa, hogy akkoriban márc. 25-én, majd 24-én és 23-án, - egymást követő években - történt mindez."
Meggondolatlan alapon mondhat ilyet, hiszen kevesebb mint 12 órát mozdulhat el a MEQ ideje 2 év alatt.
Van ilyen.
Például tegnap volt a Duna TV-n a Mindentudás egyeteme.
Detrekői Ákos tartott előadást a Föld alakjáról és az ehhez kapcsolódó dolgokról (GPS, stb).
(Vasárnap ismétlik az m1-en, de kicsit később majd a netről is letölthető az előadás videoja.pl. innen
http://origo.hu/mindentudasegyeteme/eloadasok/index.html)
Detrekői az elején ismertette Eratoszthenész módszerét a földgolyó méretének meghatározására.
Egy kulcslépés a módszerben a Szüénéi (ma Asszuán) kút, ahová a nap a nyári napforduló idején éppen merőlegesen besüt.
Az előadó azt mondta, hogy a "tavaszi napéjegyenlőség idején" van ez, ugyanis Asszuán a Ráktérítőn van.
Nyilvánvalóan téveset állított, még hozzá lényeges pontban, de lehetett nyelvbotlás is.
De bármi is volt, semmit nem ront Eratoszthenész érdemén. A módszer jó.
Ugyanígy, akármilyen abszurd vagy hibás állítást mond is neked ma akárki, azzal semmit sem tudsz bizonyítani a te abszurd állításodról.
Ugyanis te meg azt állítod, hogy március 21-én volt a MEQ az akkori naptár szerint, de az égvilágon semmit sem tudsz emellett felhozni.
Ugyanis ehhez dokumentumok kellenének, azokat meg saját magad minősíted hamisnak. Az összeset. :))