"BAJAI NAPLÓ

Juhászat: egy életre szóló hivatás
[2004-06-05]
Sükösd

Gyermekkorában kezdte a pásztorkodást a sükösdi Juhosi Ferenc. Hajdanában bognár vagy ács szeretett volna lenni, de a család közbeszólt. Juhász lett, de ennek a munkának is megadta a módját.

Ember legyél fiam! Nem azért veszem én a földet, hogy világ csavargója légy! E szavakkal indította el kenyérkeresőnek fiát Juhosi Ferenc édesapja. A nyolcvannegyedik évében járó férfi hangja el-elcsuklik, amikor életéről, családjáról és életre szóló hivatásáról mesélt. – Gyerekkorom óta pásztor voltam mindig, csak a katonaidő esett ki. Emlékszem, 1941. októberében vonultam, majd 1945. május 12-én jöttem haza. Ezután három esztendeig a magam ura voltam, majd Kunfehértóra kerültem egy magtermeltető vállalathoz. Voltam ott kocsis és állatgondozó. Leszázalékoltak a szívem és a kezem miatt. Átlőtték a jobb könyököm a háborúban. Azóta még egy gombot sem bírok megfogni vele. Utána kerültem a gazdámhoz – Erdélyi Zoltánhoz –, akinél 17 évig juhászkodtam. Egy ember keze alatt 5-600 birka fér meg, ennyivel bír el. Nyáron jártam a szegedi repülőtérre. Elhajtottam egy falkát, majd mentem vissza a többiért. Péter-Pálig hajtottuk legelni őket. Valamikor bognár szerettem volna lenni, vagy ács, de apám nem engedte. Azt mondta, hogy van ő neki hét hold földje, majd az eltart bennünket. Aztán 1950-ben elvették a földet, nem volt mit csinálni, maradt a juhászság. A rendszerváltáskor megkaptam a 100 százalékos hadirokkanti besorolást. Sajnos, 90-ben lett egy szívinfarktusom, akkor búcsút mondtam a terelésnek. Azt szoktam mondani, hogy jó alaposan belenéztem a szomszédasszony szemibe, oszt beteg lett a szívem. Jól bírom magam, de nincsenek kutyáim. A gazdám féltett, hogy rosszul leszek egyedül, így abbahagytam a pásztorkodást.

– Hogyan él?

– Nyugodtan. Nincs se rádióm, se telefonom. Amikor őriztem a birkákat, jó lett volna a rádió, de hogyan? Egy-egy bárány után 40 méter kellett menni, ha elcsatangolt. Mire visszacipeltem, elmaradt volna a rádió. Televíziót nem nézek. Csak a szemet rontja. Azt mondták, hogy zöld hályogom van. Ezelőtt 15 éve meg kellett volna műteni, de nem engedtem. A fiatalaszszonyt az utca túloldalán azért még meglátom. Három gyerekem van: két fiú és egy lány. Amikor 1967-ben elváltam, mindhárman velem jöttek. Rendes gyerekek. Hétfőnként eljárok a népdalkörbe. Szeretem hallgatni őket. Szívesen dalolnék én is szép katonanótákat, de én másféle tájszólással ismerem ezeket és nem tudom azokat a fránya hajlításokat sem. Pártolom a néptáncosokat is. Mindig megyek velük a fellépésekre. Szereztem nekik jóféle bőrcsizmát is.

– Milyen szokást őriz a juhászságból?

– Szerettem megadni a módját az öltözködésnek, cifraságnak is. A gatyám 4 méter hosszú anyagból készült. A fejemen kunszentmiklósi-kalocsai a kalap. Van hortobágyi is, ami sokkal hegyesebb. Váltva hordom, hogy legyen egy kis változatosság. A pörköltfőzéshez mindenem megvan, ami kell. Bot, bogrács, háromláb. Azt magam terveztem, magam csináltam. A kerek világon nincs párja. A tetején szép kis csengő van, ott ahol összecsuklik, lófej díszíti. Aztán megszoktam, hogy nem hanyagolom el magam. Minden másnap borotválkozom, havonta egyszer nyiratkozom. Amikor juhászkodtam, akkor is délben levetkőztem és megtisztálkodtam. Ügyeltem, hogy tiszta legyen a gúnyám is. Még most is csizmában járok, mert erre tanított az apám. Szeretem a mulatságot is. Ferenc napon levágunk egy birkát és a népdalkör asszonyaival együtt ünnepelünk a jóféle birkapörkölt mellett. Ők hozzák a süteményt. Olyan, mint egy kisebb fajta lakodalom. Együtt vagyunk és ez így van jól.

Rab Rita"