Tocsik azzal védekezett, hogy neki esze ágában sem volt megrövidíteni az önkormányzatok törvényes igényét, csak a törvényes követelésekhez kapcsolódó járulékok, például kamatok képezték alku tárgyát. Persze nyilvánvalóan sántít a védekezés, hiszen a tartozás kamatai épp olyan törvényes tartozások, mint maga a követelés, (különösen két közhatalmi szerv között, ahol az adós –az állam- mindenképen köteles helytállni, ha hitelezője –az önkormányzat- csődbe menne.) Sajnos azonban ez az evidencia elkerülte a perben ítéletet hozó bírónő figyelmét, amikor úgy vélekedett, hogy az ÁPV Rt lényegében CSAK az állam érdekében járt el.
Az, hogy Tocsik megbízatása mögött több volt egyszerű, hivatalok közötti, időhúzó pénzmachinációnál mi sem bizonyítja jobban, minthogy –jóllehet- az egész ügy lebonyolítására az ÁPV Rt saját jogtanácsosi szervezettel rendelkezett, mely az általuk fontosnak vélt alkusorozatot kb. 45 millió Forintos önköltséggel lebonyolíthatta volna, és ugyancsak szerződéses viszonyban álltak egy ügyvédi irodával is, 35000 Ft óradíjjal, amelyet -összességében kb. 50 millió Forintért- ugyanerre igénybe vehettek volna, ehelyett egy névtelen – külső kerületi – tanács VB-nél gyakorlatot szerzett jogtanácsost szemeltek ki, az ügy lebonyolítására, akire zűr esetén ráhúzható a vizes lepedő.
Ezek után ne akarja elhitetni velem senki, hogy ha egy 100%-ban állami szerv (gazdasági formáját tekintve Rt) inkább kifizet 640 milliót, 45-50 helyett, azt könnyelműségből, vagy Tocsik Márta iránti szeretetből teszi.
Ez csak úgy történhetett, ha a megbízók már tudták, hogy a „sikerdíj” 60-80%-a úgyis „megfelelő” helyre, az akkori koalíció pártkasszáiba vándorol. Az ítélkező bírónő jól látta ennek társadalmi veszélyességét, és azért a zsaroló pártalkalmazottakat elitélte. Én azonban ennél sokkal veszélyesebbnek látom viszont a társadalomra, hogy az állami vagyon felügyeletével és kezelésével megbízott szervezet, az ÁPV Rt ilyen „gyanútlanul” közreműködött az állami pénzek pártkasszákba történő átpumpálásába. Ez az igazi sklandallum.