davidabc Creative Commons License 2004.06.08 0 0 115
Mi elég későn tudtunk otthonról elindulni (rajtam kívül álló okok miatt :-D), 7 előtt értünk be Dél-Budára, ott leraktuk a kocsit. A Deák téren a
3. szerelvénybe fértünk be, majd a Hősök terén is kb 3 jött még mire kijutottunk. Eldöcögtünk majdnem a színpadig (hátulról), majd a rendőrök
azt mondták hogy a Bajza utca felé kerülni kell. Ezután már viszonylag gyorsan lehetett menni, nem voltak túl sokan az utcán. Pont jókor érkeztünk a nagy tömegbe, mert a hosszú reklámblokk kezdődhetett éppen (kb fél 9-kor), és elég sokan elmentek, így be tudtunk jutni elég jól.

Látni nem sokat lehetett. A színpadból szinte semmit, az is mikroszkopikus méretű volt. Azt a kivetítőt, amelyre elég jó rálátásunk volt, félig
kitakarta egy szép lombos fa :-(. Ezt persze csak én láttam, mert az ismerős akivel voltam kb 10 centivel kisebb volt mint én úgyhogy ő
nyaknyújtogatással tellette az időt... Általánosságban pont ilyesmire számítottam a körülményeket illetően úgyhogy nem volt nagy csalódás se + se - értelemben.

Sting kijött a színpadra - ezt csak a tömeg zúgásából vettük észre, a kivetítőkön ebből semmi se látszott (a 2. sor kivetítőknél álltunk). Ahol
mi álltunk (nagyjából középtájt) elég "langyos" volt a tömeg, csak taps volt a számok végén. Az első nagy moraj a Fragile kezdetén volt, de az is
inkább elölről hallatszott. Az Englishman in NY refrénjét azért többé-kevésbé mindenki tudta :-D. A Roxanne is eléggé bejött mindenkinek, a
legjobb: apuka+kislány(5-6 éves) a nyakában elindultak kifelé, és a lány ezerrel Roxeeen Roxeeen... A Desert Rose-ra is mindenki "tombolt" úgy-ahogy, az Every Breath You Take-re is nagy zúgás volt, de sajna ezt mi már csak elmenőfélben hallottuk mert mindenképp el kellett indulnuk :-(. Mikor a kivetítőn a tömeg látszott (első sorok)... hát... körbenézve csak álldogáló emberkéket láttam...

Mindenesetre nem volt rossz. Sőt.

PS
A hangot direkt szokták késleltetni ilyen nagy eseményeken. Most azért volt nagyon szembetűnő, mert több száz méter "hosszan" álltak az emberek
-> nagyon nagy volt a távolság a színpad és az utolsó sorok között.

Miért kell a késleltetés:
egyetlen hangfalcsoport nyilván nem elég. Tehét x méterenként elhelyeznek hangszórókat. Igen ám, csakhogy: pl a második széria hangfalaknál állók
két forrásból hallják a hangot:

1. szinte azonnal a "saját" hangfalaikból (a hangot reprezentáló elektromos áram terjedési sebessége kb fénysebesség 2/3-a körül van - a
késleltetés 0-nak vehető)

2. néhány tized s késleltetéssel az első "szériában" levő hangfalakból, mert ugye a hang terjedési sebessége relatíve kicsi. Ha valaki 70 m-re áll, akkor már 0.2s késleltetés jön ki.

Na ez nem tűnhet gondnak, de: nagyon megzavarodnak az emberek, idegesek lesznek, mindez a kis időeltérésekből adódó furcsa zavar miatt.
Valószínűleg ez most nagy hülyeségnek tűnik, de pl a vezetékes telefonba azért kell visszhangelnyomó mert ha hallanád a saját hangodat néhány tized
s késéssel akkor olyan szinten összezavarodnál hogy szó szerint nem nagyon menne a beszéd.

És ugye az idegesség meg a hisztéria az ami legkevésbé hiányzik ilyen eseményen...

Ha jól láttam legalább 3-4 sorozat hangfal volt. Tehát a helyzet még rosszabb lett volna; ha nem lett volna a késleltetés, csak szörnyű nagy
visszhangszerűséget lehetett volna hallani. Igaz így meg zavaró volt a kép és hang csúszása, de az előbb említett dolgok miatt ez "szükséges". Persze
a képet is lehetett volna késleltetni...