Pásztörperc
2004.05.25
|
|
0 0
141
|
Úrnőm!
Kicsit összemos minket a fiú: én valóban gyakorlatilag ezt állítottam (mi több azt, hogy a képviselők — többek között — éppen ezért kapják a fizetésüket).
Egyáltalán nem hiszem viszont, hogy ehhez itten nekünk valamiféle normaszövegeket kellene alkotnunk: számos, az alapelvekkel egyaránt konform megoldás megtalálható a klasszikus európai demokráciák (pl. NSZK) alkotmányában. Éppen ennek kéne felhívnia minden, egyvágányú asztaltárs figyelmet arra, hogy ugyanezek a jogok más-más súlyokkal érvényesek ezekben a demokráciákban: nincs semmiféle "abszolút", "egyedül üdvözítő" és "kizárólagos" súlyozás, amit itt K.B.S. a maga állítólagos természetjogi szemlélete mögé bújva sulykolni próbál.
Hát egy frászt: ha az a szemlélet a legcsekélyebb mértékben is természetjogi lenne, akkor nem abból indulna ki, hogy van afféle absztrakt, elvont szentségként az alkotmány, és már módosításánaxándéka is maga az erkölcsi fertő, hanem abból, hogy van a mi konkrét kis társadalmunk a maga múltjával és erőviszonyaival: mi az, amit a közvélemény ebben megengedhetőnek tart, és mi az, amit nem akar tolerálni.
De hát — sajnos — maga a természetjog, mint fogalom a jogfilozófia tárgya, és mint tudjuk, ő ebben "nem túl erős". |
Előzmény: Törölt nick (135)
|
|