Kedves K. B. S.!

Szeretem, amikor osztod az észt ezerrel: ilyenkor mindig jót röhögök azon, hogy uramatyám, hiszen én is így szoktam. Éppen ilyen elvakultam, az elemi logára is fittyet hányva, ha 1* a vezérhangya beindul... sokat használsz önkritikámnak.

Nem csak kis hazánkban figyelhető meg az az angolszász jogból átszűrődő szemlélet, hogy márpedig amit egyszer kimondtak, az úgy van. Nos, ez a kontinentális joggal nem konform. Az Alkotmány nem valamiféle, felsőbb hatalomtól ránk ruházott szentség, hanem egykori, sztálinista alkotmányunk eddig és a jövőben is számtalanszor toldozott-foldozott utódja. Az alkotmány szövege mindig az aktuális (parlamenti 2/3-os) politikai konszenzust tükrözi.

Az AB döntései sem valamiféle kortól és időtől független, abszolút erkölcsi igazság megnyilvánulásai, hanem az aktuális alkotmány értelmezései. Az AB-nek éppen azért van ennyi munkája, mert maga a toldozott-foldozott alkotmány nem koherens. Mindenesetre az AB nem jogalkotó; a jogalkotónak viszont éppen az a dolga, hogy jogot alkosson: egyebek között módosítsa az alkotmányt, valahányszor ezt (a jelen szituban értelemszerűen az MSZP és a Fidesz-MPSZ együtt) szükségesnek látja.

Végezetül egy nagy dolgot kérek Tőled. Szeretném, ha megértenél egy jogi alapelvet: méghozzá azt, hogy nincs és elvileg nem is lehet olyan jog, aminek érvényesítése ne korlátozna szükséxerűen minden más jogot. Abban a pillanatban, amikor az alapjogoxáma túllépi az egyet, már minden alapjog korlátozott. Innen kezdve csak a súlyokról beszélhetünk. Arról, hogy melyik alapjogot melyik másikkal szemben, mennyivel jobban vagy kevésbé érvényesítjük.