AZ EU ÉS A LÉGIUTAS-ADATVÉDELEM

Kóros kíváncsiság

A New York-i terrortámadás után született egyik amerikai biztonsági intézkedésről, miszerint az Egyesült Államokban leszálló repülőgépek minden utasának adatait hozzáférhetővé kell tenniük a légitársaságoknak, másfél éve folyik a vita az USA és az EU között.

Szigorúan ellenőrzött járatok
„Házilag csomagolt szendvicset is lehet vinni a repülőre, sőt nem is muszáj az Egyesült Államokba utazni, hiszen sok szép ország van még" - kommentálta rezzenéstelen arccal egy brüsszeli tisztviselő az „Európa kontra Amerika" mérkőzés újabb, ki tudja, hányadik, fiaskóval végződött tárgyalási menetét. A némi cinizmusról, de főként tehetetlenségről árulkodó megjegyzés az USA-ba induló európai légi utasok személyes adatainak védelméről zajló nemzetközi disputát kommentálta, minek eddigi fő hozadékai, hogy az alku óceánon inneni főszereplője, az Európai Bizottság (EB) jól összeveszett az Európai Parlamenttel (EP), az évi mintegy 10 millió utast szállító transzatlanti repülőjáratok jogi vákuumban működnek, miközben Washingtonban azt csinálnak az európai utasok adataival, amit csak akarnak.

Az „időszámítás kezdete" ebben a történetben is 2001. szeptember 11-e. A New York-i terrortámadás után egy hónappal az Egyesült Államok közlekedési hatóságai rendeletet adtak ki, amely szerint az Amerikába érkező repülőjáratok csak akkor kaphatnak leszállási engedélyt, ha a légitársaságok úgynevezett helyfoglalási rendszere - legkorábban 72 órával a felszállás előtt, maximum a felszállást követő 15 percen belül - elektronikus úton közvetlenül hozzáférhetővé teszi az utasokról felvett információkat az amerikai határőrizeti hivatal számára. Az amerikai hatóságok így minden teketória nélkül „belenyúlhatnak" a külföldi légitársaságok számítógépeibe, és kigyűjthetik onnan nemcsak az utasok nevét és repülőjegyeinek adatait, hanem lakcímüket, telefonszámukat, e-mail címüket, azt, hogy egyedül vagy másokkal együtt, például csoportosan utaznak-e, hogy kértek-e szállodafoglalást, hová repülnek tovább, hány csomagjuk van, előfordult-e korábban, hogy lefoglalt repülőjegyüket nem használták fel; megismerhetik bizonyos egészségügyi adataikat, bankkártyaszámukat, sőt azt is, milyen menüt kértek az úton.

Nemzetközi civil szervezetek az egész, eredetileg több mint 40 különféle adatra vonatkozó listát túlzottnak minősítették, az igazi közfelháborodást azonban a személyes adatok védelme szempontjából legérzékenyebb információk iránti amerikai igény gerjesztette. Miért kell tudniuk a terrorizmus ellen küzdő amerikai hatóságoknak például azt, hogy egy repülőutas használ-e kerekes széket? - tette fel a kérdést a Statewatch brit jogvédő egyesület, emlékeztetve arra, hogy az USA-ban nem létezik sem az európaihoz hasonló adatvédelmi törvénykezés, sem az ombudsman intézménye. Legalább ilyen kényes persze, hogy a többedmagukkal - például delegációban - utazók adatait „összeolvasva" kideríthetőek az utas politikai, kulturális, netán szexuális kapcsolatai, a kért menüből kikövetkeztethető etnikai vagy vallási hovatartozása, bankkártyaadataiból vásárlási szokásai. Az amerikai kormány 2003 februárjától a leszállási engedélyek megvonásával, illetve minden hiányzó adat esetén 6 ezer eurós büntetéssel fenyegette meg az információszolgáltatást megtagadó légitársaságokat, továbbá kellemetlen fogadtatást ígért az „adathiányos" látogatóknak. Nem csoda, hogy lényegében minden jelentős cég - köztük a British Airways, a Lufthansa és az Air France - hamar beállt a sorba.

Már induláskor világos volt, hogy ez a rendszer ellentétes az EU adatvédelmi törvényével. Mint az EB akkor megállapította, az USA kormánya nem is kötelezte magát, hogy a légi utasokról szerzett infomációkat kizárólag a terrorizmus elleni küzdelemben használja fel, és azok nem kerülnek be a többi, mintegy két tucat szövetségi adatbázisba, emellett a hibás adatok korrekciójára, a panaszok kezelésére sem kínált elfogadható szisztémát, ráadásul nem kevesebb mint 50 éven át akarta őrizni a begyűjtött adatokat. Az egy évvel ezelőtti kényszerhelyzetben Brüsszel megígérte, hogy átmenetileg nem indít hivatalból eljárást az amerikai ultimátumnak engedelmeskedő légitársaságok ellen, amelyek viszont azóta is kockáztatják, hogy valamely utasuk feljelenti őket a nemzeti adatvédelmi hatóságnál jogtalan adatkezelésért vagy pedig a bíróságon, ha nem hajlandók jegyet adni a személyes adatai továbbadását ellenző vásárlónak.

Tavaly nyáron az EB az uniós kormányok felhatalmazásával tárgyalásokat kezdeményezett Washingtonnal, és decemberben úgy tűnt, közel a happy end: Frits Bolkestein belső piaci ügyekért felelős biztos az 50 éves adatőrzési időt lealkudta 3 és félre, az amerikaiak beleegyeztek, hogy „csak" 34 adatot hívnak le, és addig, amíg az európai légitársaságok nem építenek be elektronikus szűrőket adatbázisaikba, a legérzékenyebb személyes információkat azonnal törlik, valamint, hogy az adatokat csak a terrorizmus, illetve „azzal szorosan összefüggő súlyos nemzetközi bűncselekmények" - például pénzmosás - elleni harcban hasznosítják. „Arra kérem önöket - mondta ezek után Chris Patten, az EB külkapcsolatokért felelős tagja -, támogassák az ilyen feltételekkel kötendő EU-USA megállapodást: nem azért, mert tökéletes, hanem mert még mindig jobb, mintha légitársaságaink és polgáraink jogbizonytalanságban élnek."

Az EP azonban az elmúlt három hónapban háromszor is nemet mondott a szerződéstervezetre. Először egy márciusi határozatában kérdőjelezte meg a plénum, hogy az EB által kialkudott formában az amerikaiak adatkezelése megfelel az európai normáknak, és egy hónapot adott a brüsszeli testületnek az újratárgyalásra. A strasbourgi képviselőház már akkor kilátásba helyezte, hogy ha ez elmarad, felkéri az EU luxembourgi bíróságát a tervezet jogszerűségének megítélésére, s következő, áprilisi határozatával be is váltotta ígéretét. Az EP ezzel kínos politikai helyzetet teremtett: a bizottság által végigtárgyalt és jogszerűnek minősített adatszolgáltatási szerződést valójában a kormányok testülete, a Miniszteri Tanács köti Amerikával, amire elvileg EP-jóváhagyás nélkül is joga van. A tanács viszont nem akadályozhatja meg az euroképviselőket abban, hogy kikérjék a bíróság véleményét, s egy ilyen ügy „kihordási ideje" legalább másfél év, addig fennmarad az adatjogi káosz.

„A szerződéstervezet olyan, konzekvencia nélküli amerikai kötelezettségvállalásokra épít, amelyeknek nincs szilárd alapjuk az USA mai jogrendszerében" - fogalmazott Johanna Boogerd-Quaak, az EP liberális párti jelentéskészítője, az amerikai adatvédelmi garanciák kikényszerítésének élharcosa. A holland képviselőnőt és társait különösen az bosszantotta fel, hogy menet közben még az is kiderült: a washingtoni értelmezés szerint az európaiakról begyűjtött adatokat akár harmadik országok hatóságainak is továbbadhatják. Május 5-én, az EP ötéves terminusának utolsó napján, egy eljárási okból tartott utolsó szavazáson az európai képviselőház kis többséggel még egyszer visszautasította a tervezetet. „Talán most már megérti a tanács: a ťnemÁ azt jelenti, ťnemÁ" - kommentálta a voksolás végeredményét Boogerd-Quaak, másfelől viszont Asa Hutchinson, az amerikai belbiztonsági hivatal államtitkára is kijelentette, ők nem hajlandók több engedményre.

A jelek szerint azonban az EU-kormányok a parlamenti „nem"-ből „igen"-t hallottak ki, hétfőn ugyanis a huszonötök külügyminiszterei rábólintottak a szerződésre, vállalva ezzel a politikai felelősséget egy olyan kényes időszakban, amikor Amerikában kissé hadilábon állnak a külföldiek emberi jogainak tiszteletben tartásával. Igaz, a kormányokat rendkívüli nyomás alá helyezte a légifuvarozó szektor is. „A szerződés nem írja ugyan elő a helyfoglaló utasok kötelező előzetes tájékoztatását - mondta a HVG-nek Sefik Buyukyuksel, az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA) brüsszeli központjának igazgatója -, de szervezetünk fel fogja erre kérni valamennyi tagvállalatunkat, azért, hogy aki kényes hitelkártyaadatainak vagy éppen menüválasztásának titkosságára, az vita nélkül egyszerűen elállhasson a jegyvásárlástól."
HVG